Csokoládé

„Ez a csoki rovarrészeket tartalmazhat”

Az ENSZ meghökkentő ajánlást tett közzé az éhezés csökkentésére: az emberiség vonja be jobban az étrendjébe a fehérjében gazdag rovarokat – amelyeket tudtunk nélkül akár már jelenlegi táplálékainkban is fogyaszthatunk.

Egészséges édességek

Mindannyian tudjuk, hogy a túl sok nassolás elhízáshoz vezet. De valóban csak káros hatásai vannak az édességeknek? Kis mennyiségben is ártalmasak? Miért károsítja a fogakat a csokoládé és a cukor? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Farkas Nándor dietetikussal.

Agyserkentő ételek

A memória frissessége, működésének zavartalansága nemcsak az idős embereket érintő téma. Érzékeljük, tapasztaljuk, hogy felgyorsult világban élünk, vagyis lényegesen több esemény történik ugyanannyi idő alatt, mint évekkel ezelőtt. Sokkal gyorsabb az információáramlás is, tehát amiről régen csak több nap elteltével értesültünk, most perceken belül vagy akár azonnal (online) tudhatunk.

Ezért szeretjük annyira a csokoládét

A csokoládé a bűntudat miatt még édesebb, akár a tiltott gyümölcs - erre jutottak amerikai kutatók, miután 40 nővel etettek az édességből, ám előtte egy részüknek fokozták, vagy felkeltették a bűntudatát.

A csokifüggőség oka

Lehet, hogy a csokifüggőség oka egyáltalán nem a torkosság? Lehet, hogy azok az emberek, akik ellenállhatatlan vágya éreznek minden csokis édesség iránt, azért kívánják ennyire ezt a csodálatos finomságot, mert szervezetüknek szüksége van rá? Nos, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen.

Szervezetvédő táplálkozás

Mindannyian szeretnénk napbarnított bőrt, igéző szemeket, karcsú alakot a nyárra. Ezeket egyrészt elérni, másrészt pedig megtartani kell. Védelmükről jellemzően nem a nyaralás alatt, hanem a mindennapokban feledkezünk meg: nem krémezzük be magunkat, vagy otthon hagyjuk a napszemüvegünket. Pedig az UV-sugárzás, a nem megfelelő folyadékbevitel árthatnak bőrünknek, szemünknek és közérzetünknek is. Antioxidánsokkal azonban óvhatjuk szervezetünket a környezeti ártalmakkal szemben.

Csoki – enni vagy nem enni?

Biztosan többen emlékeznek még Johnny Depp és Juliette Binoche Csokoládé című romantikus filmjére, mely egészen új dimenzióba helyezte magát a csokoládét. A mozi után valószínűleg azok is csatlakoztak a csokikedvelők népes táborához, akik korábban nem hódoltak eme élvezetnek.

Fogyás csokitortával

Ha egy teljes reggeli részeként csokitortával kezdjük a napot, az segíthet a fogyásban – idézte izraeli kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

Agyserkentő ételek – energia az agynak

Az emberi agy képes arra, hogy megjósolja az egyes élelmiszerek energiatartalmát, sőt arra is, hogy pusztán az ételek látványából megállapítsa azok zsírtartalmát – állapították meg a Nestlé Research Center kutatói.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!