Párkapcsolat

Szerelemdoktor

Itt a tavasz, az ébredő természettel együtt buzgárként szabadulnak fel a hormonok. Ráadásul március 8-a nőnap – az első kikeleti ünnep, amely segít a pároknak egymás felé fordulni. Rengeteg levél érkezett szerelem témában Dr. Love-hoz, a kapcsolatok és a női lélek szakértőjéhez.

Egy nő–férfi szótárt kellene készíteni

A nők számára a beszélgetés általában sokkal fontosabb, mint azt a férfiak gondolják. Egy férfi sokszor szívesebben hallgat az őt mélyen érintő munkahelyi, anyagi és párkapcsolati problémákról, mint egy nő.

Házasság vagy együttélés?

A Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon 2010-ben a 15 év feletti népesség 47%-a élt házasságban. Ez az arány 1930-ban 59,4% volt és 1960-1990 közötti időszakban 60-67% között mozgott. Ez azt is jelenti, hogy a párok egyre nagyobb hányada választja az együttélést a házasság helyett.

Vagy megváltoztok, vagy elégtek 2. rész

A Lótról, valamint Szodoma és Gomorra városáról szóló,történet szerint a homoszexualitás miatti büntetésként az Úr tűzzel és kénkővel pusztította el a két várost.

Vagy megváltoztok, vagy elégtek 1. rész

Az egyik röplapon kötélen lógó fabábu volt látható, mellette a javaslat: a homoszexuálisokat égessék el vagy kövezzék meg. "Isten irtózik tőled" – hirdette a második, a harmadik pedig figyelmeztette a homoszexuálisokat, hogy "vagy megváltoztok, vagy elégtek".

Családrobbanás 4. rész

Amikor a családon belüli nagy szakadásokra gondolunk, óhatatlanul a válás szó jut eszünkbe. Ilyenkor házastársak esetében elválásról beszélünk, a gyermekek önállósulási próbálkozásait pedig elszakadásnak nevezzük. A két dologban közös, hogy olyan folyamat eredménye, amelyben mindkét fél óhatatlanul vesztesnek érzi magát.

A csábítás magasiskolája

A flörtölés eszköztárával mindenki rendelkezik. Van, aki egy étteremben ülve úgy tud kipillantani pohara mögül, hogy azonnal magára vonja a figyelmet. Mások inkább tartózkodó visszafogottságukkal teszik ezt.

Az étvágy a vágy bizonyítéka

Bizonyára hallott már a népszerű vágyserkentő szerekről, krémekről, kapszulákról. Mielőtt költségbe verné magát, próbálkozzon egyszerűbb megoldásokkal. Íme, hét étvágygerjesztő tipp.

A magyarok elégedettek azzal, ahogyan partnerük kényezteti őket

A Durex vadonatúj kutatási eredményei azt bizonyítják, hogy a szeretet a legszebb ajándék, amit párjának adhat az ember. A kutatásában 36 országból 29 000 ember vett részt, köztük 500 magyar, 2011 szeptemberében. 35 országban online, Nigériában pedig személyes interjúk segítségével.

Családrobbanás 3. rész

Amikor a családon belüli nagy szakadásokra gondolunk, óhatatlanul a válás szó jut eszünkbe. Ilyenkor házastársak esetében elválásról beszélünk, a gyermekek önállósulási próbálkozásait pedig elszakadásnak nevezzük. A két dologban közös, hogy olyan folyamat eredménye, amelyben mindkét fél óhatatlanul vesztesnek érzi magát.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!