Párkapcsolat

Testbeszéd: a flört

Borsos Kőszegi Erika pszichológus szerint a testbeszéded elárulja, mennyire vagy nyitott az új ismeretségre, és felkeltette-e az érdeklődésedet a férfi. Néhány gesztus szándékos, míg mások teljesen automatikusak és tudattalanok. De ha odafigyelsz rájuk, olyan jeleket küldhetsz flörtölés közben, amelyek finomak, ugyanakkor tudatják a másikkal, hogy szeretnél valamit.

Boldog vagy?

Már órák óta várták, hogy elálljon az eső. Micsoda tavasz az ilyen – nyafogta a nő, és az ablakhoz nyomta az orrát. Úgy volt, hogy ezt a hétvégét kettesben töltik a hegyen, kirándulnak majd, keresnek ibolyát, aztán este tüzet raknak, kolbászt sütnek. Olyan szépen elterveztek mindent.

Tündérfiúk, ördögpasik

Volt egyszer, hol nem volt egy tündérlány meg egy tündérfiú. A tündérlány olyan nagyon szép volt, hogy szeme égkék, haja arany, nádszál teste meg a plasztikai sebészek rémálma. A tündérfiú is gyönyörű volt (bár e jelző kissé feminin): daliás, selyemhajú, őzszemű, sőt, még két kicsi gödröcskéje is volt a piros orcáján neki.

Miután a gyerekek kirepültek

Mi lesz a kapcsolatokkal, miután kirepülnek a gyerekek, a kutya sincs már meg, nem kell gyűjteni új tévére és nem ölik meg az embert a munkahelyi problémák? Lesz még miről beszélgetni?

Ketten együtt, magabiztosan

Mihalec Gábor terapeutaként több mint tíz éve dolgozik párokkal és családokkal. Az általa alapított Ketten Együtt Házassági Műhely mára egy több mint 160 szakemberből álló országos hálózattá nőtte ki magát, amely képzéseket biztosít segítők részére, illetve tréningeket és terápiákat tart pároknak.

Összeillők

December eleje volt, hajnalban már kicsit fagyott, a standok között behártyásodtak a pocsolyák. Az egyik leponyvázott pult alatt egy lány feküdt. Rózsaszín tréningnadrág volt rajta meg nagy, barna férfipulóver. A haja szalmaszínű és kócos, betakarta az arcát. Odagyűltek köré az árusok.

Karácsonyi konfliktusok – miért mások boldogok?

A karácsony minden szempontból a legnagyobb ünnep az évben. Mégis azt szoktuk a legtöbbször elrontani. Miértek és hogyanok a karácsonyi veszekedésekről. Írhatnék a karácsonyi áhítatról is, de pszichológusként inkább az a dolgom, hogy próbáljam megvédeni a családokat az ilyenkor sokkal inkább felszínre kerülő feszültségekről.

Megcsalt. Hogyan tovább?

Az első érzések leírhatatlanul fájdalmasak. A szörnyű megalázottság, hogy elárult, akiben a legjobban bíztál, az, hogy el sem tudod képzelni, hogyan tovább nélküle, vele együtt meg aztán még kevésbé. Ráadásul nem vagy képes kiverni a képet a fejedből, látod, hogy ő, akit szeretsz, mással van.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!