rovar

Hogyan szedjük ki a kullancsot?

Egy kimerítő, élményekben gazdag kirándulás után nincs is jobb érzés, mint hazaérni – ám a jól megérdemelt pihenés mellett ne feledkezzünk meg arról, hogy este fürdőzés után alaposan vizsgáljuk át a testünket, hogy minél hamarabb felfedezhessük az erdőből esetlegesen hazahozott apró „potyautasokat.”

Nem csak Lyme-kórt okozhatnak a kullancsok

A különböző kullancsok által terjesztett betegségek akár kontinensenként eltérőek lehetnek, külföldi utazások esetében ezért kiemelten fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk a célországokban található kullancs által terjesztett betegségekről, és az ellenük való védekezés lehetőségéről.

Tavaszi bezsongás

Szépséges tavaszi délután, arany fény ömlik be a váróterem üvegfalán. Az arany fényben sütkérezik mosolyogva Katika, aki a napallergiája miatt kereste fel a doktor urat, aztán Mártika, Jóska bácsi, és természetesen Shüleky Ferdinánd, aki mostanában elképzelhetetlen a rendelőn kívül.

Veszélytelenek a májustól megjelenő tőrösdarazsak

Májustól a nyár végéig lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. A látvány ellenére nem kell félni tőlük, mert az emberre ártalmatlanok.

Génmódosított szúnyogokat engedtek szabadon

Az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal azért engedélyezte, hogy az Oxitec nevű brit biotechnológiai cég génszerkesztett rovarok tömegeit engedje szabadon Floridában és Kaliforniában, mert ettől az általuk terjesztett betegségek csökkenését várja – írja a Magyarmezogazdasag.hu.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!