A gének is felelősek az öngyilkossági hajlam kialakulásáért

2020. 12. 02.
Szerző: MTI
|
Megállapították, hogy az öngyilkossági hajlam részben örökölhető, és a környezeti hatásoktól függetlenül jelentkezik egy-egy család generációiban.

Minden 11. percben megöli magát egy amerikai, ez naponta 132, évente több mint 48 ezer élet. Az egyik tényező a családi előtörténet, talán a leghíresebb példa Ernest Hemingway és rokonai. Az író 1961-ben lett öngyilkos, de ugyanígy ért véget az élete apjának, nővérének, fivérének és egy unokahúgának, három nemzedék alatt öten lettek öngyilkosok. Rajtuk kívül világszerte családok ezreiben ismétlődik a tragédia, ezért a tudósok fontosnak érezték a háttérben lévő genetikai okok felderítését.

Az American Journal of Psychiatry című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt a Utah-i Egyetem mentális egészség kutatóintézetének munkatársai készítették. Több mint 20 olyan gént azonosítottak, amely szerepet játszhat az öngyilkosságban. A kutatás, amely az egyik első átfogó genomelemzés volt a témában, genetikai kapcsolatot talált az öngyilkossággal kapcsolatba hozott betegségekkel és viselkedésekkel, többek között a bipoláris zavarral, a skizofréniával és az autizmussal.

Megállapították, hogy az öngyilkossági hajlam részben örökölhető, és a környezeti hatásoktól függetlenül jelentkezik egy-egy család generációiban. Noha a stressz, a magány, a pénzügyi gondok, a gyerekkori traumák és más környezeti hatások szerepet játszhatnak az öngyilkosságban, a tudósok régóta sejtik, hogy más tényezők is fontosak lehetnek.

„Amikor elmondom az embereknek, hogy az öngyilkosság kockázatának 45-55 százalékban genetikai oka van, nagyon meglepődnek. Azt mondják, dehogy, mert az állásuk elvesztése, a reménytelenség vagy a szakítás miatt végeznek magukkal az emberek. Nos, ha a szakítás lenne az öngyilkosság oka, már nem élnénk” – magyarázta Douglas Gray, a tanulmány társszerzője, gyermekpszichiáter, az öngyilkosságmegelőzés szakértője.

Korábban a kutatócsoport 43 magas kockázatú család vizsgálatával négy génvariánst azonosított, amely növelheti az öngyilkosság esélyét. A kutatás az emberi genom egyes specifikus szakaszaira összpontosított.

Anna R. Docherty pszichiáter, genetikus és kollégái 3413 öngyilkosság miatt elhunyt mintái alapján DNS-változatok millióit elemezték az új kutatásban. Az elhunytak egy részének voltak a családjában öngyilkosok, másoknak nem. Ez volt az eddigi legnagyobb genetikai minta, amelyet a témában elemeztek. A mintákat összevetették több mint 14 ezer Utah államon kívüli ember DNS-ével, akik nem öngyilkosság miatt haltak meg. Megvizsgálták az elhunytak hajdani mentális betegségeit is.

A több millió genetikai változat tanulmányozásával 22 gént találtak, amely szerepet játszhat az öngyilkosság fokozott kockázatában. Megállapították azt is, hogy az öngyilkosok esetében jelentősen fokozottabb volt az impulzivitás, a skizofrénia és a súlyos depresszió kockázata.

Hozzátették, hogy az öngyilkosság hátterében általában események láncolata áll. „Kezeletlen mentális betegség, szerhasználat, a mindennapok stressze, elérhető lőfegyver, valamint egy végső szikra, például egy szakítás együtt vezethetnek a tragédiához” – mutatott rá Grey.

Forrás: MTI

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Májusi akció

Béres Porcerő FORTE filmtabletta

70 db

6 299 Ft

90 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágykapszula

30 db

3 199 Ft

106,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 499 Ft

1399,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hepacontur tabletta

30 db

1 799 Ft

60 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Canephron bevont tabletta

60 db

3 399 Ft

56,7 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Salvequick vízálló sebtapasz

28 db

749 Ft

26,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Panthenol külsőleges spray

130 g

2 499 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Fenitstil 1 mg/g gél

50 g

2 399 Ft

48 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6 bevont tabletta

100 db

3 299 Ft

33 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 599 Ft

30,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

SYSTANE® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 699 Ft

269,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Parma Korai Terhességi teszt

1 db

649 Ft

649 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

4 188 Ft

318,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum izom magnézium tabletta

50 db

2 199 Ft

44 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Flamborin® 500 mg tabletta

20 db

949 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium 2 mg kemény kapszula

20 db

1 449 Ft

72,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nagy Svédcsepp Naturland
oldat

500 ml

2 099 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

LenaVit Mesemaci gumivitamin narancs-málna-áfonya ízekben

60 db

2 199 Ft

36,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 149 Ft

24,4 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Advil Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 249 Ft

140,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin 200 mg lágy hüvelykapszula

3 db

2 199 Ft

733 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Panangin® Forte 316 mg/280 mg filmtabletta

60 db

2 499 Ft

41,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

LenaVit C1000+Cink+D3 1000 mg C-vitamin + 10 mg szerves cink + 2000 NE D3-vitamin + 60 mg csipkebogyó

60 db

2 149 Ft

35,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. májusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el