A húsmentes étrend a csonttörés nagyobb kockázatával járhat
Az összefüggés hátterében az állhat, hogy a húsmentes étrendben kevesebb a kalcium és a fehérje, valamint hogy az ilyen étrend követői gyakran vékonyabbak, így esésnél könnyebben sérülhetnek.
Számos korábbi tanulmány azt mutatta, hogy a vegetáriánusoknak gyengébbek a csontjaik, mint a húsfogyasztó embereknek, ám az nem volt egyértelmű, hogy ez jelentősen befolyásolja-e esetükben a csonttörés kockázatát.
A BMC Medicine című orvosi szaklapban megjelent mostani tanulmány készítői az 1993-ban indított, és csaknem 65 ezer ember bevonásával végzett oxfordi vizsgálatra (EPIC-Oxford) alapozták eredményeiket. Az EPIC-Oxford hosszú távon vizsgálta az alanyok étrendjét és egészségi állapotát.
Az eredmények szerint 2010-re a vegánok körében majdnem kétszer magasabb volt a csípőtörés kockázata, mint a húsfogyasztóknál, míg a vegetáriánusok és a peszketáriánusok – a növények mellett halakat és tengeri állatokat is fogyasztók – esetében nagyjából 25 százalékkal volt magasabb a kockázat. A vegánoknál továbbá magasabb volt a bármilyen egyéb csonttörés kockázata, noha nem kimagaslóan: tíz év alatt ezer emberre vetítve mindössze hússzal több csonttörés volt a vegánok körében, mint a húsevőknél.
Az Oxfordi Egyetem kutatója, Tammy Tong szerint az étrendek elemzése azt mutatta, hogy a húsfogyasztók több kalciumot és fehérjét ettek. A kalcium a csontok fontos összetevője, a protein pedig segítheti a kalcium felszívódását az ételből. A szakember szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a vegán étrendet követők kalciumszintje ma már magasabb, mint az 1990-es években, például a növényi alapú tejeknek köszönhetően.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!