A tünetek jelentkezését követően öt napig a legfertőzőbb a beteg
A pácienseknél a betegségük elején találták a legnagyobb víruskoncentrációt, míg „élő", vagyis szaporodni képes vírusok akár a tünetek megjelenése utáni kilencedik napig kimutathatók voltak - írták a kutatók a Lancet Microbe brit tudományos folyóiratban.
A tanulmány készítői 79 kutatást elemeztek, ezek teszttel igazoltan koronavírusos, kórházban kezelt, tüneteket mutató páciensek eseteit tartalmazták. A tünetek jelentkezésétől kezdve akár a kilencedik napig is azonosítottak szaporodóképes vírusokat a torokból vett egyes mintákból.
A mintákban talált RNS-részecskékből, vagyis a vírus örökítő anyagának töredékeiből a tünetek kezdetekor vagy ezután öt napon belül volt a legtöbb. Az inaktív RNS-töredékek az orr- és torokmintákban átlagosan még a tünetek megjelenése utáni 17. napon is kimutathatók voltak. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy mivel kilenc napon túl nem volt a mintákban szaporodóképes vírus, ezért - a tovább kimutatható inaktív töredékek ellenére - valószínűtlen, hogy a páciensek többsége fertőzne a kilencedik nap után is.
„Az emberekben azt kell tudatosítani, hogy amint akár a legenyhébb tüneteket is érzik, ne érintkezzenek másokkal, izolálják magukat. Vannak, akik olyan későn kapják meg a teszteredményüket, hogy talán már túl is vannak a legfertőzőbb időszakon" - mondta el a BBC-nek Muge Cevik, a St. Andrews-i Egyetem tudósa.
A kutatás nem vizsgálta a tünetmentes fertőzötteket, de a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy más kutatások kimutatták, egyesek már a tünetek megjelenése előtt és tünetmentesen is fertőzhettek.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!