Esély az életre

Milyen múltra tekinthet vissza hazánkban a koraszülöttek mentése?

A ’80-as években, vidéken – így Pécsen, Zalaegerszegen, Nyíregyházán – indultak az első kezdeményezések a koraszülött-mentésre, Budapesten pedig a Peter Cerny Alapítvány számított az elsők közé ezen a téren. Akkoriban még gyerekosztályok, kórházak, gyerekklinikák egyéni kezdeményezéseiről volt szó, akik helyben próbálták megteremteni a nagyon kezdetleges feltételeket a kisebb, ládaszerű inkubátorokkal, a hozzájuk csatlakoztatott Papp-féle lélegeztető készülékekkel. Ennek köszönhetően lehetővé vált a koraszülöttek kórházak közötti szállítása, ám akkoriban még nagyon korlátozottak voltak a lehetőségek. A neonatológia, vagyis az intenzív újszülöttgyógyászat, a szakterület őskoráról beszélhetünk. A tevékenység lényege az volt, hogy ha a városi kórházban váratlanul, idő előtt megszületett egy baba, egy csapat orvos és nővér bezsúfolódott az Országos Mentőszolgálat Nisa mentőautójába, kiment a helyszínre, és megpróbálta életben tartani a kicsit, amíg átszállították a koraszülöttek intenzív osztályára. Korábban hasonló tevékenység nem is igazán létezett.

Miért?

Mert ezeknek a babáknak gyakorlatilag nem volt esélyük az életben maradásra. Ma egy 5-600 grammal a 24-25. hétre született babának is van esélye az életben maradásra – azokban az években még egy 30. hétre született, 1 kilós csecsemőé is minimális volt. A technológia és az orvostudomány szerencsére óriási fejlődésen ment át azóta. A 2000-es években már az 1 kilogramm alatti babák is nagyon jó kilátással maradtak életben, ma pedig már az 5-600 grammosoknak is van esélyük.

És hol tartunk ma szervezeti felépítésben, ellátottságban?

Először is: a koraszülött-mentés sehol sem olyan jól szervezett a világon, mint a felnőttmentés. Itt jegyezném meg: még a környező országokban sem általános az olyan jól szervezett, egységes mentés, mint nálunk. Általában inkább az a jellemző, hogy a kórházak különböző módszerekkel biztosítják a szolgáltatást. A koraszülöttek mentése pedig speciális terület: annyira különleges feladatról beszélünk, hogy nemhogy a felnőtt mentőorvosok nem tudják ellátni, de még a gyerekorvosok köréből is speciális, neonatológus képesítésű, vagy komoly jártassággal rendelkező szakemberekre és megfelelően szakképzett ápolókra van szükség hozzá. Mivel ilyen képzettségű szakemberek alapból a koraszülött intenzív centrumokban találhatók, többnyire a mentésben is az ő munkájukra lehet számítani. Ezért a koraszülött mentő szolgálatok egy-egy koraszülött intenzív osztály mellé szerveződtek, mindenhol – Európában is – egy kicsit máshogy, más szervezeti felépítéssel, ahogy a helyi körülmények lehetővé, praktikussá tették.

Magyarországon a 2000-es évek elején alakult meg egy koraszülött-mentő közalapítvány, nyolc vidéki koraszülött intenzív centrum (PIC) mellett működő alapítvány, illetve az említett Peter Cerny Alapítvány összefogásában, közalapítványként jelentős mértékben állami finanszírozással, viszont becsatornázva a civil támogatásokat is. Ez a közalapítvány egységes ellenőrzési rendszerben kezelte a koraszülöttmentést azonos felszereltségű autókkal, speciális szállító inkubátorokkal, lélegeztető gépekkel, infúziós pumpákkal, monitorokkal, tehát a kor színvonalának megfelelő műszerekkel és eszközökkel. Ez mindenképpen minőségi ugrást jelentett. Előtte mindenhol egy-egy önálló alapítvány végezte a mentést: Miskolcon, Debrecenben, Szegeden és Nyíregyházán, illetve Győrben, Veszprémben, Pécsen, Zalaegerszegen, illetve Budapesten. Később, a közalapítványok törvényi megszüntetésekor a vidéki alapítványok alapították meg a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványt. Az alapítványok önállóak lettek, az egységes irányítás megszűnt, de az ernyőalapítványi jelleg révén megmaradt az egységesség. Az elmúlt öt-hat évben stabilizálódott a finanszírozási rendszer. Idén tavasszal jelentősen megemelték a finanszírozást és reméljük, hogy állami segítséggel követni tudjuk a most bejelentett és várható egészségügyi béremeléseket is, és szolgálatunk hosszabb távon is működni fog. Jelenleg ugyanis nagy kihívást jelent a centrumoknak a humánerőforrás, a szakképzett speciális személyzet megtartása.

Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány a szervezet neve. Miért fontos az elnevezésen belüli különbségtétel?

Mert nemcsak koraszülöttek, hanem érett vagy időre érkezett újszülöttek között is lehetnek súlyos betegek, náluk is jelentkezhet fejlődési rendellenesség, így például szívfejlődési probléma, netán oxigénhiányos állapot, fertőzés, amitől a megfelelő időre született, 3-4 kilós baba is életveszélyes állapotba kerülhet és transzportra szorul.

Kik végzik ma hazánkban ezt a tevékenységet?

Az említett speciális tudású szakemberek, akik sajnos nagyon kevesen vannak. Ezen a téren a helyzet nem változott jelentősen az utóbbi időszakban: a koraszülött intenzív osztályok orvosai, szakápolói, illetve az OMSZ gépkocsivezetői látják el a feladatokat másodállásban, vagyis speciális szaktudás, speciális felszereltség és speciális gyakorlat szükségeltetik a szolgálatukhoz. Különösen annak fényében, hogy ez a szakterület az orvoslásban is a leggyorsabban változók egyike: akinek tíz éve még nem volt esélye a túlélésre, ma már annak is van. Tehát nem elég egyszer megszerezni egy képesítést, mert az ismeretek mindössze néhány év alatt is elavulhatnak. Egy jó koraszülött-mentő centrum úgy tud működni, ha a szakemberek állandóan ezen a szakterületen dolgoznak, és szinten tartják a képességeiket. Éppen ezért az alapítványok is ott működnek jól, ahol a legmagasabb fokozatú, hármas szintű centrum üzemel, amely szinten tartja az orvosok tudását, gyakorlatát.

Milyen gyakran indulnak útnak a rohamkocsik?

Azért nehéz erre egzakt választ adni, mert területi eltéréstől is függ. Van, ahol a szülészet nem egy helyen működik a koraszülöttek intenzív osztályával, és még ha a két létesítmény között csak fél kilométer van, akkor is a speciális járművekkel kell megtenni az utat. Ebből kifolyólag a keleti országrészben több a szállítás, de elsősorban az intézményeken belüli transzportok miatt – a dunántúli városokban erre jellemzően ritkábban van szükség, mert egy helyen működnek az osztályok. A nyolc vidéki centrum a Duna két oldalán, az ország területének több mint nyolcvan százalékán, évente 4000 és 5000 közötti számban végzi a koraszülöttek és a beteg újszülöttek mentését.

Említette, hogy sokat fejlődött ez a tudományterület. Mivel javíthatók manapság a koraszülött babák életben maradási esélyei?

A koraszülött baba esetében sokszor egy-két még méhen belül töltött nap is sokat számít, és jelentős statisztikai esélynövekedést jelent a túlélésre. Bizonyos módszerekkel, például az anyának adott szteroidhormonnal – tüdőérlelő gyógyszerrel – akár 24-48 óra alatt is jelentősen javítható a baba megszületéskori állapota, további sorsa. Ugyancsak rendkívül fontos, hogy minél kevesebb stressz, trauma érje, ezért elvárás, hogy fenyegető koraszülés, vagy előre láthatóan beteg újszülött megszületése a PIC központtal rendelkező kórház szülészeti osztályán történjen, vagyis ha az idő és a körülmények engedik in utero, azaz még az anya méhében kerüljön átszállításra, és a végső ellátást biztosító helyen szülessen meg. Ezek a lépések a szülészkollégák hatáskörébe tartoznak, szoros, jó együttműködésünk elengedhetetlen. Persze a mentésre épp azért van szükség, mert ezek a kicsik gyakran váratlanul, előkészítetlenül érkeznek és meg is születnek, nincs idő a fentiekre. Tehát eleve a rajtvonal mögül, hátránnyal indulunk. Ráadásul sokkal több orvos és ápoló kell egy 500 grammos, mint egy 1,5-2 kilogrammos koraszülött ellátásához, és más ellátást is igényelnek. Mondok egy gyakorlati példát: egy extrém koraszülött kisbabát rendszerint az inkubátor mellett, plusz védőburokként még egy speciális nejlonzacskóba is kell tenni, mert melegítés ellenére is irtózatosan gyorsan lehűlnek. Az ő esetükben a légút/légzés, a vénabiztosítás, a monitorozott paraméterek értékelése mind-mind speciális. Ezekre nincs mindenhol képzett, – és ami fontos – gyakorlott szakember.

Mire kell figyelnie a mentőautó sofőrjének?

Arra, ami a mentésben mindenkire áll, tehát nem csak a koraszülött-mentőkre: a nagy gyorsulás és nagy lassulás nem szerencsés. Egy instabil állapotú betegnél a hirtelen fékezés vagy sebességnövekedés a keringési rendszerre gyakorolt hatás miatt az állapot rosszabbodását vagy az állapot fenntartásának nehezedését okozhatja. A sofőrök szerencsére rutinosak, és 80-90 százalékban azért fel tudnak készülni a hasonló forgalmi szituációk kezelésére. A kék lámpa nekünk elsősorban az egyenletes, biztonságos haladást biztosítja a gyorsaság mellett.