A kutyák hatékonyabbak, mint a PCR-teszt

Szerző: Szimpatika
Finn kutatók szerint a kutyák másodpercek alatt képesek felismerni a szervezetben megbúvó koronavírust, mivel orruk annyira érzékeny, hogy megfelelő kiképzés esetén a hagyományos PCR-teszteknél is hatékonyabban dolgoznak.

Kísérleti jelleggel bevetették a négylábú Covid-detektorokat a repülőtéren Helsinkiben azzal a céllal, hogy olcsó, gyors, de hatékony alternatív módszert fejlesszenek ki az emberek tesztelésére.

Az érkező utasokat megkérték, hogy egy törlőkendővel dörzsöljék át a bőrüket, amit egy elkülönített fülkében a kutyák szimatolni kezdtek. Ha a kutya mozgatja a mancsát, csikorgatja a fogát vagy lefekszik a földre, azzal a szakemberek szerint jelzi a vírus jelenlétét. Az utasnak ilyenkor azt javasolják, hogy végezzen el egy ingyenes PCR-tesztet az ítélet igazolása érdekében.

Először komoly problémába ütköztek, mert a kutyák hiába jelezték, hogy az alanyok nagy valószínűséggel pozitívak, vagyis a szervezetükben ott a vírus, de amikor letesztelték őket, az eredmény negatív lett. Akkor úgy tűnt, hogy a kutyák nem képesek azonosítani a koronavírusos betegeket.

Pár nap után azonban az alanyoknál jelentkezni kezdtek a már jól ismert tünetek. A kutyák – ET, Miina, Kössi és Valo – kiszimatolták azt, amire a laboratóriumi tesztek sem voltak képesek. Abban a szakaszban érzékelték a vírus jelenlétét, amiben a hagyományos PCR-tesztek valószínűleg hibás következtetésre jutnának.

A Helsinki Egyetem kutatója, Anna Hielm-Björkman szerint a kutyáknak 10 másodpercre van szükségük a minta átvizsgálásához, és szinte 100%-os pontosággal dolgoznak.

A tudósok még nem biztosak abban, hogy pontosan mi az, amivel az ebek észlelik vírust. Egy júniusban közzétett francia tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a Covid-pozitív emberek verejtékszaga eltér azokétól, akik nem fertőzöttek, és a kutyák észlelni tudják ezt a különbséget.

Hielm-Björkman szerint a kutyák nem fertőződnek meg könnyen, mert nem rendelkeznek a szükséges receptorokkal, és nincs bizonyíték arra, hogy át tudnák vinni a vírust emberekre vagy más állatokra.

Az állatok illatfelismerésével foglalkozó finn szervezet, a Wise Nose összesen 16 kutyát képez ki a projekt számára, amelyek közül 10 várhatóan a repülőtéren dolgozhat. A fenti tanulságok miatt több európai ország is hasonló program indítását tervezi.

Forrás: Washington Post

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!