A fényszennyezés hatása az élőlényekre
Dirk Sanders, az Exeteri Egyetem kutatója és kollégái friss tanulmányukban arra jutottak, hogy a mesterséges éjszakai világítás óriási hatást gyakorol a természetre, és ahol lehetséges, korlátozni kellene a fényeket. A csapat nagyjából száz korábbi vizsgálat eredményeit elemezte.
Úgy tűnik, a fényszennyezés az állatok viselkedésére és szervezetére is hat, a jelenség főként a hormonszint, illetve az alvás és ébrenlét alakulásában figyelhető meg. Az alvást szabályzó melatonin például minden tanulmányozott állatnál csökkent az éjszakai fények hatására. Kevin Gaston, az egyetem munkatársa szerint a problémával már rengetegen foglalkoztak, kutatásukkal viszont össze tudták fésülni az eddigi adatokat. A szakértő hozzátette, azt hihetnénk, hogy a jelenség hátterében az erős fény áll, valójában azonban már az alacsonyabb szintű mesterséges fény is hat az élőlényekre.
„Különbségeket találunk az éjszakai és a nappali fajok között” – mondta Sanders. A kutató szerint a jellemzően éjszakai életmódot folytató rágcsálóknál például csökkent az aktivitás, míg a madarak hosszabb ideig énekelnek, illetve táplálkoznak.
A klímaváltozáshoz hasonlóan a fényszennyezés is kedvezően hat bizonyos fajokra. Ennek ellenére a jelenség komoly beavatkozás a természetbe, a kutatók pedig úgy vélik, hogy törekednünk kell a hatások csökkentésére. Gaston szerint a világítást csak ott lenne szabad használni, ahol valóban szükség van rá, a fényszennyezésre pedig úgy kell tekintenünk, mint bármilyen másik szennyezésre.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!