Szimpatika – Lakásfelújítás megrendelésre – apaszemmel

Eddig minden költözéskor saját kezűleg újítottam fel a lakást, és az összes alkalommal a gyermekek szobáinak szépítése volt a legszebb feladat. Most, hogy egy egész lakást hozhattunk rendbe az egyik gyermekünknek, még nagyobb örömmel töltött el.

Minden segítségemet felajánlottam, még az elengedhetetlen beruházások terén is, és – ígéretem szerint – a Borcsa által kijelölt hétvégén rendelkezésre álltam kettő egész napra! Az első nap a hatékonyság okán nem vittem kiskorú, ámde annál lelkesebb segédeimet, de a második napon már ők is lelkesen festették legnagyobb tesójuk újdonsült albérletét.

A három nagyfiú különféle felállásokban ugyan, de rengeteget segített. Hol az egyik jött 4 órára, hol a másik egy délutánra, de még Bence barátja is jelen volt egy teljes napig. Mondhatom, elégedett voltam a brigáddal, bár én ebben az esetben ugyanolyan alkalmazott voltam, mint bármelyik fiam. Így maximum javaslatokat tehettem a folyamatok sorrendjére, de a kreatív ötleteimet magamban kellett tartani. Azon voltam, hogy minden felmerülő kérést megoldjak, kizárólag akkor tettem javaslatot, ha megkérdezett a „kislányom”.

Az elmúlt húsz évben az otthonunk festésénél mindig az történik, amit a feleségem szeretne. Ez önmagában nem gond, mert kiváló ízlése van, de neki a jelen helyzet baromi furcsa lehetett. A munkálatokat a tőle megszokott hévvel és határozottsággal kezdte: mit hová és hogyan gondolt ki, melyik falat hányszor, miként stb... Egy kis idő elteltével persze a megrendelő (Bori) is hangot adott a véleményének. Enyhe belső örömmel láttam Györgyin, hogy megdöbbent: nem az lesz, ahogy ő gondolja. Aztán inkább mellé álltam és csendben elkezdtem támogatni mindenféle technikával, hiszen neki ez borzasztó furcsa lehetett.

Támogatásom nyomán egyre jobban érezte magát, és vita helyett átbillent a segítő „barátnő” szerepbe. Ezt a helyzetet az ember felnőtt gyermekekkel a szürke hétköznapokban is egyre többször megtapasztalja, és bevallom, örülök neki. Mert hál’ Isten a gyermekeinknek van saját véleménye, kialakult ízlése és szabad akarata, aminek kulturált keretek között általában hangot is adnak. De belátom, hogy az anya-lánya viszonyrendszerben ez azért lehet különösen érdekes és egyben szokatlan önismereti feladat, mert ismerve édesanyámat, nagymamáimat, anyósomat és megannyi gyakorló édesanya barátunkat, nekik mindig igazuk van. Valahogy úgy történik minden, ahogy ők tervezik. Nincs ez nálunk sem másképp. Bori is felnőtt nő lett, saját territóriummal, amiről ő dönt. Mi csak javasolhatunk. Na jó, én otthon egy kis sarkot azért kialakítottam a hangszereimnek, no meg a bringámnak, és abban a szegletben bizony minden nap én vagyok a főnök, legalább is szeretem ezt hinni.