A vidéki vagy a városi emberek segítőkészebbek?
A University College London friss eredményei alapján a városi emberek ugyanakkora eséllyel segítenek az idegeneknek, mint a vidéki lakosok. Elena Zwirner és Nichola Raihani három kísérlettípussal próbálta felmérni, hogy mennyire hajlamosak az emberek ismeretleneknek segíteni.
Régóta él az az elképzelés, hogy a vidékiek barátságosabbak és segítőkészebbek, ez a televízióban, a filmekben és az irodalomban is megjelenik. A városiakat ezzel szemben gyakran gyanakvó és zárkózott emberekként mutatják be. Zwirnerék arra voltak kíváncsiak, hogy lehet-e alapja az ilyen ábrázolásoknak.
A csapat 2014 és 2017 között az Egyesült Királyság kis- és nagyvárosaiban folytatott kutatást. Az első kísérletben azt figyelték meg, hogy az emberek feladnak-e egy elkallódott levelet, amelyhez gyakran kifejezetten feladásra felszólító jegyzet is tartozott. A második tesztben egy tárgyat, egészen pontosan egy kártyacsomagot dobtak le járókelők előtt, míg a harmadikban azt mérték fel, hogy a sofőrök megállnak-e átengedni a gyalogosokat.
Közel 1400 kísérletet követően a szakértők megállapították, hogy az emberek összességében az esetek 47 százalékában segítőkészek – a leveleket 55,1 százalékban adták fel, az eldobott kártyákat az emberek 32,7 százaléka vette fel, a gyalogosokat pedig az autósok 31,1 százaléka engedte előre. Az eredményekből az is kiderült, hogy a nagyvárosi és a vidéki emberek ugyanannyira segítőkészek, a gazdasági helyzet viszont hat az emberek viselkedésére: a jobb módú környékeken a lakók gyakrabban segítenek.
Fontos kiemelni, hogy a vizsgálat nem terjedt ki minden tényezőre. A szakértők például a nemi és rasszbeli különbségeket nem elemezték.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!