Ma van az állatok világnapja

2020. 10. 04.
Szerző: Szimpatika
|
Október 4-én, az állatok világnapján mind a vadon élő, mind a háziállatok iránti felelősségünkre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének halála napja után az egyház október 4-ét jelölte ki ünnepéül, majd 1931-től fogva e jeles nap lett az állatok világnapja is. Naponta olvashatunk élővilágunk pusztulásáról, a fajok számának csökkenéséről, az egyes állatfajok létszámának fogyatkozásáról. Láthatunk embertelen körülmények közt tartott haszonállatokat, vagy bántalmazásnak, kínzásnak kitett háziállatokat.

„Mindegy, hogy földön, vízben, vagy levegőben élnek: felelősek vagyunk értük! A legegyszerűbb napi döntéseink is befolyásolják a jövő alakulását, és ha szeretnénk, hogy e jövőben az állatok is mellettünk legyenek, vigyáznunk kell rájuk.”

 Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. A felelősségünket könnyebben átérezhetjük, ha mindennapjainkat is átszövi az állatokkal való törődés, ha találkozunk velük.

Gondoljunk ma rájuk, és tegyünk értük, ha van rá lehetőségünk!

ADVENTI AJÁNDÉK

Még sok adventi érdekességgel és meglepetéssel készülünk olvasóinknak...

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Fertőzött:
217 122
Kórházban:
7 734
Elhunyt:
4 823
Tesztek:
1 648 022
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.11.30. 08:58
Decemberi akció

Otrivin Rapid 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 920 Ft

192 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 850 Ft

61,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex Izom + Ízület retard kemény kapszula

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 390 Ft

146,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

D3-vitamin Béres 1600 NE tabletta

90 db

2 150 Ft

23,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran belsőleges por felnőtteknek

10 tasak

2 260 Ft

226 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepfen® DIREKT 16,2 mg/ml szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

15 ml

2 430 Ft

162 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cationorm® Emulziós szemcsepp

10 ml

2 530 Ft

253 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Proliver tabletta

30 db

1 242 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Rubophen 500 mg tabletta

20 db

1 390 Ft

69,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 170 Ft

43,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® forte bevont tabletta

20 db

2 660 Ft

133 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

13,2 ml

3 960 Ft

300 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® LONG 600 mg pezsgőtabletta

10 db

2 110 Ft

211 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Robitussin™ Antitussicum szirup

100 ml

1 740 Ft

17,4 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C plus Liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 490 Ft

58,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mebucain® Mint 2 mg/1mg szopogató tabletta

20 db

1 520 Ft

76 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Elinix® probiotikum kemény kapszula

28 db

2 780 Ft

99,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup szájfecskendővel

100 ml

1 680 Ft

16,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 990 Ft

33,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Nőknek 50+ A-tól Z-ig® multivitamin

30 db

2 990 Ft

99,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gaviscon borsmenta ízű rágótabletta

48 db

2 080 Ft

43,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal® Neo szirup

200 ml

1 820 Ft

9,1 Ft/ml
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer jóváhagyott terápiás javallat nélkül
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el