Fogyatkozóban a világ növényeinek sokszínűsége

Szerző: MTI
A világon élő növények kétötödét kihalás fenyegeti. Ennek egyik fő oka a fajok élőhelyének szűkülése.

A kutatók versenyt futnak az idővel, minél több fajt igyekeznek meghatározni, mielőtt végleg eltűnnének, mivel a növények óriási lehetőségeket rejtenek a gyógyításban, energiatermelésben és táplálékként – ismertette a brit Királyi Botanikus Kert jelentése.

A világ növényeinek és gombáinak állapotát összegző jelentést 42 ország több mint 200 tudósa készítette. A dokumentumot az ENSZ közgyűlés elé terjesztették, hogy a világ vezetői fellépjenek a biodiverzitás veszteségei ellen.

A jelentés szerint eltűnőben van a növények és gombák felhasználásának lehetősége az olyan globális problémák megoldására, mint az élelmiszer-biztonság vagy a klímaváltozás.

„A kihalás korában élünk. Rendkívül aggasztó a kép és sürgős beavatkozásra van szükség” – hangsúlyozta Alexandre Antonelli, a botanikus kert tudományos igazgatója „Vesztésre állunk az idővel vívott küzdelemben, mert a fajok gyorsabban tűnnek el, mint ahogy képesek lennénk azonosítani őket. Pedig sok közülük fontos szerepet játszhatna például a gyógyításban, és mondjuk egy újonnan jelentkező vagy a jelenlegi pandémia elleni küzdelemben” – fűzte hozzá a tudós.

A jelentésből kiderül, hogy a jelenlegi növényfajoknak csak egy kis részét használják táplálékként és bioüzemanyagként. Több mint 7000 ehető növényt lehetne a jövőben élelmezésre használni, miközben jelenleg csupán egy maroknyi faj szolgál a világ növekvő népességének élelmezésére. Továbbá mintegy 2500 olyan növény él a Földön, amely millióknak szolgálhatna energiaforrásul, miközben mindössze hat növényből, a kukoricából, a cukornádból, a szójából, a pálmaolajból, a repcéből és a búzából állítják elő a bioüzemanyagok túlnyomó többségét.

A tudósok becslése szerint a fajok kihalásának veszélye nagyobb, mint korábban gondolták: az edényes növények 39,4 százalékát, mintegy 140 ezer fajt fenyegeti a kihalás a 2016-ban megállapított 21 százalékkal szemben. A különbséget a kutatók szerint az okozta, hogy időközben sokkal pontosabbak lettek a természetvédelemmel kapcsolatos felmérések.

A szakemberek szerint a biodiverzitás megőrzéséhez szükség van a mesterséges intelligencia felhasználására és a természetvédelem finanszírozásának növelésére. A jelentés megállapította, hogy a gyógyításra használt növények közül 723 került a kihalás szélére, sok azért, mert a világ egyes térségeiben túl sokat takarítanak be belőlük.
2019-ben 1942 új növényt és 1886 új gombafajt azonosítottak a világon, köztük olyanokat is, amelyek élelemként, innivalóként, gyógyszerként vagy rostként használhatók fel.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!