Szimpatika – A villámcsapások a zsiráfokat sem kímélik

Villámcsapás miatt pusztult el két zsiráf a dél-afrikai Rockwood Állatvédelmi Parkban, s a tetemeik megtalálása után derült ki, hogy valamiért sose végeztek még kutatást a zsiráfok és a villámcsapások közti kapcsolatról. Logikusnak tűnik, hogy a magasra nőtt állatok viszonylag gyakran szenvedhetnek a villámok miatt, legalábbis más állatokhoz képest.

Azt mindannyian jól tudjuk, hogy a villám elsődlegesen egy terület legmagasabbra nyúló objektumába csap, pont ezért nem célszerű fa alá húzódni viharok idején. Évente, a becslések szerint mintegy 6-24 ezer ember hal meg villámcsapás miatt világszerte, s mi emberek ugyan tanulunk a villámok természetéről, ám így sem mindig tudjuk betartani az alapvető szabályokat. No de mit tehet egy állat? A zsiráfok, hacsak nem fás-ligetes helyszínen vannak, maguk válnak „villámhárítóvá”, vagyis a környezetükből leginkább kiemelkedő, a villámokat vonzó pontokká.

A kérdéses dél-afrikai területen egy 8 fős zsiráfcsordát figyeltek egy ideje az ott dolgozók, és 2020. február 29-én délután egy rövid ideig tartó, de heves zivatar csapott le a parkra. Másnap, amikor a zsiráfcsordát megpillantották, csak 6 főből állt, és mivel e csordák nem válnak szét, gyanús volt a helyzet, ezért alaposabban bejárták a területet, és március 2-án rábukkantak a tetemekre. Az állatok egy alacsony bokros (maximum 2 méteres növénymagasságú) helyszínen voltak, a közelben sehol se volt magasabbra nyúló fa.

A két állat közül egyik, egy 5 éves nőstény közvetlenül szenvedte el a villámcsapást, a fejét érte, és az egyik szarva tövénél súlyos törés is keletkezett. A tőle 7 méterre heverő másik, egy 4 éves nőstény közvetve kapta az áramütést, vagy a talajon keresztül, vagy a lecsapóból oldalirányban kinyúló villámból, rajta semmilyen külsérelmi nyom nem volt. Perzselődés jele egyik állaton se látszott, de mindkét állatnak igen erős ammóniaszaga volt – hasonlóról egy 2014-es esetleírás is beszámolt. Érdekes módon a tetemeken – holott másfél napig a dögevőktől forgalmas szavannán hevertek – nem voltak harapásnyomok (az idősebb példányon csupán egyetlen, sakáltól eredő harapásnyomot fedeztek fel), még a szemeik is érintetlenek voltak. A már említett 2014-es beszámoló ugyanilyen „késleltetett dögevésről” is megemlékezett. A 2014-es alkalom során egyáltalán nem volt dögszaga a villám miatt elpusztult állatnak még 5 nappal a végzetét követően sem, és a vadőrök kutyája se volt hajlandó közel menni a tetemhez.

Az idősebb, s emiatt magasabb nőstény szenvedte el a közvetlen villámcsapást, de valószínű, hogy a még magasabbra növekvő hímek ennél is nagyobb veszélynek vannak kitéve. Semmiféle gyakorlati megfigyelésből származó információ nincs arról, hogy a zsiráfok tudatosan kerülnék a zivatarok idején a veszélyes helyzetet (pl. nem vonulnak be a náluk magasabb fák közé). Anekdoták ugyan keringenek arról, hogy viharban lehajtják a fejüket, azonban ezt a zsiráfokkal foglalkozó szakértők cáfolták. Elszórt információk származnak több helyszínről, ahol a most leírt és megvizsgált esethez hasonlóan villám miatt pusztult el egy-egy állat – előfordult olyan is, ahol 3 állatot ért villámcsapás, de a legalacsonyabb túlélte, mivel valószínűleg őt sem közvetlenül a villám fő ága érhette el.

Nagyon valószínű tehát, hogy az idős, sokat megélt, természetes szelekció szempontjából sikeres, ám nagyra nőtt zsiráfok is könnyedén válhatnak valamilyen véletlenszerű esemény áldozatává. Ahogyan Darwin is megjegyezte, még az alkalmazkodásban jeleskedő, tapasztalt egyedek is elpusztulhatnak véletlenszerű okok miatt, így a természetes szelekción túl egy ettől független folyamat is befolyással van a túlélésre.

Forrás: ng.hu