Nem akartam soha nyilvánosan panaszkodni, de a mögöttünk álló nyár és az előttünk berobbanó iskolakezdés rákényszerít. Egy gombóc fagyi 180 Ft. 4-szer 3 gombóc (a nagyoknak), plusz egy gombóc a kicsinek, nyilván a feleségemnek is veszek 3-at, az összesen 16 gombóc. Ez egy átlagos nyári délután, amelyen „kicsiny" családom elnyalt egy fagylaltot, 2880 forintért. Nem sajnálom, tényleg.

De azért, ha egy hónapban ezt elkezdjük összeadni, akkor... nem is akarom tudni. Iskolakezdés? Na, az is van. Füzetcsomag, könyvek, a tolltartók feltöltése, a csajoknál természetesen szóba kerül az is: apa, már túl kislányos a táskám! Hm. Nyelek kettőt, és annak örülök, hogy idén nincs új elsősünk.

A srácoknak minden jó, sőt! Bence szerint nem kell minden ceruzát pótolni, elég neki a tavalyi, hiszen nem szeret írni. Az anyagiak nem csupán az iskolakezdés és a nyár miatt jutottak eszembe, hanem azért, mert sokan kérdezik, hogyan bírjuk? Hát, nem könnyű, de mindig kijövünk, és persze panaszkodásra tényleg nincs jogom, mert van állásom, és túl a kötelező taneszközökön, Borinak még egy új táskára is jutott. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy baromi trehány ember vagyok, folyamatos késésben, a csekkeket rendre elveszítem a kezeim-táskám-íróasztal-kezeim útvonalon.

Apám egyszer azt mondta: fiam, te nagyjából 17 éves korodban elkéstél fél órát, azóta késésben vagy. Ez így van, és azt hiszem, főszerkesztő kollégám is meghagyj ezeket a mondatokat. A pénzügyekkel hasonló a helyzet. Minden hónap 25-én kölcsönkérek anyámtól 25 ezer forintot, melyet természetesen tárgyhót követő hónap 5-én rendszerint megadok neki. Egyszer kellene kibírni, de hát nehéz. Nyaralás? Na, az idén is 6-7 nap jutott, melyeket hétvégékhez varrtam hozzá, és a család imádta, hogy nem megyek dolgozni. A gyerekeknek persze minden nap ünnep volt, a feleségem pedig vagy nagyon jó színész, vagy pedig mérhetetlenül türelmes.

Persze lehet, hogy egy spirálfüzetet vezet a hibáimmal, melyet egyszer a konyhaasztalon hagy és összecsomagol. Ez esetben elég rosszul járnék. Az anyagiak végül persze mindig rendeződnek, a család pedig még egyben! Jó, nem sajnáltatom magamat, mert július elején szembejött velem egy kihagyhatatlan gitár, melyet megvettem részletre. Az összeget a mai napig nem mertem elárulni a nejemnek, remélem, hogy csak itt nyomtatásban szembesül a túlköltekezéssel, és azt is remélem, hogy mindezért nem vágja le a kezeimet. Így a következő hónapban is tudok a gyerekeknek gitározni, az újságba írni és a csapatot egyben tartani.

Hogyan látja mindezt az Anya? Kattintson, és olvasson.