Az aszfalt is hozzájárul a légszennyezéshez
Egy friss tanulmány alapján az aszfalt és a bitumen igen jelentős szennyező a városi régiókban, különösen a meleg és napsütéses nyári napokon. A Yale Egyetem csapata megfigyelte, hogy az utakban és a tetőszerkezetekben használt bitumen a szerves vegyületek komplex keverékét bocsátja ki magából, ezek az egészségre is veszélyt jelenthetnek.
A járművek és egyéb, égetésen alapuló forrásokból származó emissziót régóta vizsgálják a kutatók, ennek köszönhetően mára sikerült javulást elérni a városi légminőség terén. Utóbb azonban kiderült, hogy egyéb kibocsátókkal is számolni kell – így figyeltek fel a szakértők a másodlagos szerves aeroszolokra (SOA), melyek jelentős szennyezőknek számítanak.
A szakértők friss bitumen-mintákat gyűjtöttek be, majd azokat különböző hőmérsékletre melegítették fel. Peeyush Khare, a csapat tagja szerint a legfőbb felfedezés az, hogy a bitumenhez kapcsolódó termékek jelentős és változatos szerves keverékeket bocsátanak a levegőbe. A kutató hozzátette, az emisszióra komolyan hatnak a hőmérséklet és egyéb környezeti tényezők.
Az eredmények azt mutatják, hogy az aszfalt jelentősen ronthat a levegő minőségén, különösen a napsütéses, meleg nyári napokon. Mivel az aszfalt a városi környezetekben nagy arányban van jelen, komoly szennyezésről lehet szó. Los Angeles esetében végeztek konkrét számításokat, s ezekből az derült ki, hogy az aszfalt- és bitumentartalmú burkolatokból a gépjárműforgaloméhoz mérhető nagyságú szennyeződés kerülhet a levegőbe.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!