Egyes fajok gyorsabban fejlődnek a szárazság miatt
A különleges jelenséget Katja Tielbörger, a Tübingeni Egyetem munkatársa és kollégái figyelték meg elsőként. Ahogy az emberi tevékenység hatására módosul a bolygó klímája nő az átlaghőmérséklet, és változik a csapadékmennyiség. Bizonyos területeken ez a csapadék látványos csökkenésével jár, ami megköveteli a fajoktól a gyors alkalmazkodást.
Tielbörger csapatával Izraelben folytatott egy hosszú távú kutatást, hogy kiderítsék, a növények miként képesek megvalósítani a gyors adaptációt. A vizsgálati területen 20 éven át módosították a növényközösségeket érő csapadékot öntözéssel vagy vízfelfogó ernyőkkel. „Ilyen hosszú távú kísérleteket csak ritkán végeznek” – mondta Tielbörger, hozzátéve, hogy ezért van kevés olyan tanulmány, amelyben közel természetes körülmények között mutatják be a növények evolúcióját. Egy korábbi kutatásban a csapat már felfedte, hogy a helyi növények jól bírják a szárazságot – ennek hátterében pedig a gyors fejlődés állhat.
A szakértők most a Biscutella didyma nevű növényre koncentráltak – ez a Mediterráneum extrém sivatagos és kevésbé csapadékos vidékein él. A kutatók a növények több olyan vonását is vizsgálták, melyek genetikai információi tudottan a szárazságtűréshez köthetőek.
Már tíz év után megfigyelték, hogy az eredetileg nedvesebb környezetben növő egyedeknél a csapadékmegvonás hatására gyorsabban indult be a virágzás. Tielbörger szerint ez klasszikus alkalmazkodó mechanizmus a sivatagi növényeknél. A kutatók úgy gondolják, ez azt bizonyítja, hogy egyes növények képesek megbirkózni a klímaváltozással – igaz, bizonyos vonások, például a vízfelhasználás hatékonysága, nem fejlődnek elég gyorsan.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!