Egyes baktériumok túlélhetik a Föld és a Mars közötti utat
Szakértők egy csoportja a Nemzetközi Űrállomásnál zajló japán Tanpopo misszió adatait elemezve arra jutott, hogy bizonyos baktériumok képesek lehetnek az égitestek közötti utazásra. Friss tanulmányukban azt írják, az igen ellenálló baktériumnemzetség, a Deinococcus radiodurans hivatalosan is túléltek három évet az űr vákuumában. A mikrobák a mikrogravitációt, az extrém sugárzást és hőt is átvészelték a Nemzetközi Űrállomás külsején.
Az eredmények bizonyítékok lehetnek a pánspermia elmélete mellett, mely szerint az élet magjai mindenütt jelen lehetnek az univerzumban, az élet vagy annak építőelemei pedig nem feltétlenül a Földön alakultak ki, hanem ide is úgy érkezhettek.
A Tanpopo mintáinak elemzése azt sugallja, hogy egy parányi baktériumtelepek minimum három, maximum nyolc évet vészelhet át az űrben. Jamagisi Akihiko, a Tokiói Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint ez azt jelenti, hogy az ellenálló mikroorganizmusok meg tudnák tenni a Föld és a Mars közötti utat. A kutatók eddig azt vizsgálták, hogy egyes baktériumok meddig maradhatnak életben az űrállomás belsejében, a Tanpopo kísérlet viszont az állomáson kívül zajlik. A vizsgálatban a 100 mikrométer vastag telepek külseje elpusztult, belül azonban találtak még élő baktériumokat.
Nem kizárható, hogy a por, az aszteroidák, az üstökösök vagy a meteoritok, illetve az ellenálló mikrobák révén az élet képes az égitestek között is terjedni. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a pánspermia esetleges alátámasztásához még rengeteg kutatásra lesz szükség.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!