A fiatalok nem tesznek különbséget az étrend-kiegészítők és a gyógyszerek között
A 18-30 éves korosztályra vonatkozó kutatásban, amelybe 500 embert vontak be, megállapították, hogy a válaszadók 66,2 százaléka szedett már valamilyen étrend-kiegészítőt: a 18-22 éves korosztály 56,6 százaléka, a 23-26 év közöttiek 64,4 százaléka, míg a 27-30 éves korcsoport 74,4 százaléka szedett már ilyen készítményeket. A felmérés szerint a nők körében népszerűbbek az étrend-kiegészítők (73 százalék), mint a férfiaknál (58,2 százalék).
Közölték, a fiatalok leggyakrabban azért vásárolnak étrend-kiegészítőt, mert azok koncentrált formában tartalmazzák a hatóanyagokat, de az egészségük megőrzése is fontos motiváció számukra. Ugyanakkor megjegyezték, a válaszadók 46,8 százaléka szerint az is meghatározó szempont, hogy az étrend-kiegészítőket nem szükséges orvossal felíratni.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke aggasztónak nevezte, hogy a fiatalok egy része nem tesz különbséget az étrend-kiegészítők és a gyógyszerek között. Mivel az étrend-kiegészítők az uniós szabályozás következtében nem esnek át bevizsgáláson, így a fogyasztók nagyobb eséllyel találkozhatnak hamisított szerekkel, a rossz tapasztalatok pedig nem csak a jogszerűen forgalmazott étrend-kiegészítőkbe, de a gyógyszerekbe vetett bizalmat is megingathatják.
Bérci István, a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének (MÉKISZ) elnöke szerint a felmérés rámutatott, hogy a magyar fiatalok továbbra sem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel az étrend-kiegészítőkről, ugyanis a válaszadók csupán 22,4 százaléka ismerte fel, hogy az étrend-kiegészítők nem csak természetes hatóanyagot tartalmaznak, 28,6 százalékuk pedig tévesen úgy gondolja, hogy ezek a készítmények betegséget megelőző vagy gyógyító hatással rendelkeznek.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!