A növényi fehérjék fogyasztásának kedvező hatásai
Célszerű előnyben részesíteni a növényi eredetű fehérjék nagyobb mértékű fogyasztását. A fehérjében gazdag élelmiszerek, elsősorban a zöld növények, teljes kiőrlésű gabonafélék és a diófélék fogyasztása csökkenti a cukorbetegség, szívbetegségek és stroke előfordulását, míg a nagy mennyiségű állati fehérje, például vörös hús fogyasztásával számos egészségi problémának tesszük ki magunkat. Arra vonatkozóan azonban nem rendelkezünk egyértelmű adatokkal, milyen összefüggés van a különböző típusú fehérjék fogyasztása és a halálozási kockázat között.
E kérdés megválaszolására iráni és egyesült államokbeli kutatók azt vizsgálták, hogy az állati, növényi és össz-fehérjebevitel mértéke milyen összefüggést mutat a szív- és érrendszeri betegségek, a rosszindulatú daganatok okozta halálozással és az összegzett mortalitással. Összesen 32 olyan vizsgálatot vontak be vizsgálatukba, amelyek 19 éves és annál idősebb résztvevők bevonásával zajlottak, és a fenti elemzésre alkalmas adatokkal szolgáltak.
Az adatok azt mutatják, hogy a fehérjéket nagy mennyiségben fogyasztó személyek között kisebb volt a bármely okból bekövetkező halálozás kockázata, mint alacsonyabb proteinbevitel mellett. Növényi fehérjék fogyasztása mellett 8%-kal csökkent a bármely betegség miatt bekövetkező, és 12%-kal a kardiovaszkuláris eredetű halálozás. Az állati eredetű proteinek fogyasztása nem mutatott szignifikáns korrelációt a szív- és érrendszeri betegségek vagy a rákbetegség okozta halálozással. A 31 közleményben fellelhető dózis-válasz analízisek tanúsága szerint a növényi fehérjékkel fedezett energiabevitel minden 3%-nyi növekedése az összegzett halálozás 5%-nyi csökkenését vonta maga után.
A növényi fehérjék pozitív egészségi hatásai közül feltehetően a vérnyomásra, továbbá a koleszterin- és a vércukorszintre gyakorolt kedvezően hatások a legfontosabbak, mert ezek hozzájárulhatnak a szívbetegségek vagy a 2-es típusú cukorbetegség kockázatának csökkenéséhez.
Forrás: otszonline.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!