Feltárták a SARS-CoV-2 evolúciós történetét
A kínai, európai és amerikai kutatókból álló tudóscsoport a Nature Microbiology folyóiratban közzétett tanulmányában úgy véli, hogy a Covid-19 betegséget okozó vírus egyik legközelebbi ismert őse 40-70 éve bukkanhatott fel denevérekben, és már egy jó ideje készen állt arra, hogy emberre is átterjedjen.
A kutatók szerint ez ismét megkérdőjelezi azokat az összeesküvés-elméleteket, hogy a Covid-19-betegséget okozó vírust laboratóriumban állították elő, vagy onnan terjedt el. David Robertson, a Glasgow-i Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője a BBC Newsnak elmondta, hogy miközben a SARS-CoV-2 koronavírus genetikailag nagyon közel áll a legközelebbi ismert denevérvírusokhoz, időben több évtizede szétváltak.
„Ez azt jelzi, hogy ezek az emberre is átterjedő vírusok már egy ideje jelen vannak. Meg kell értenünk azt, hogy hol és hogyan terjedtek át a humán populációra” – magyarázta a professzor.
A kutatók összehasonlították a SARS-CoV-2 genetikai felépítését a denevérekben talált közeli rokonáéval, a RaTG13 víruséval. A SARS-CoV-2 genetikailag mintegy 96 százalékban hasonlít a RaTG13 koronavírusra, amelynek mintáit egy patkósdenevérből (Rhinolophus affinis) vették 2013-ban a kínai Jünan tartományban. Ám a csoport feltárta, hogy SARS-CoV-2 viszonylag régen, 1969-ben elágazott az RaTG13 vírustól.
A kutatók felfedezték, hogy a kettőnek közös őse van, de mindkét vírus saját evolúciós útját járja évtizedek óta. A denevérek világszerte megtalálhatók és hatalmas távolságokra képesek vándorolni. Vírusaik más vadállatokra is átterjedhettek, azokra is, amelyek az illegális vadkereskedelem részei.
Korábbi tanulmányok felvetették, hogy a tobzoska szerepet játszhatott a SARS-CoV-2 vírus evolúciójában, de ez a legújabb tanulmány azt jelzi, hogy erről nincs szó. A tobzoskára az illegális vadkereskedelemben érintett állatoktól került át a vírus.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!