Nem csak a kamaszok problémája: akne a bőrön
Az akné a bőr faggyúmirigyeinek rendellenessége, ami a pórusok eltömődését, és a pattanásoknak vagy mitesszereknek nevezett bőrelváltozások megjelenését eredményezi. Az akné általában az arcon, a nyakon, a mellkason és a vállakon jelentkezik, és bár nem jelent komoly fenyegetést az egészségre, súlyos formája torzulások, maradandó hegek kialakulásához vezethet, melyek igen zavaróak az elváltozásban szenvedők számára.
A pattanásos bőr a serdülőkorú fiúknál a leggyakoribb, de mindkét nemben, minden életkorban előfordul, kialakulásának hajlama ugyanis örökletes. Az elváltozás általában pubertáskorban kezdődik, és sok évig fennállhat. Különböző súlyosságú akné négy tinédzser közül háromnál előfordul.
A pattanások kialakulásának egészen pontos oka nem ismert, de az egyik fontos tényező az emelkedő hormonszint. Az androgéneknek nevezett férfi nemi hormonok szintje a pubertás alatt mind a fiúkban, mind pedig a lányokban megemelkedik, és ez a faggyúmirigyeket megnagyobbodásra és több faggyú termelésére serkenti. Egy másik ok az örökletesség vagy genetika.
A téves hiedelmekkel ellentétben tehát az aknét nem a piszok, a maszturbáció vagy más tevékenységek okozzák, de az arcra kerülő kosz és olaj tényleg súlyosbíthatja az elváltozásokat olyan tényezők mellett, mint a hormonális változások (menstruációs ciklus, terhesség, fogamzásgátló tabletták használata), a szélsőséges idojárási viszonyok, vagy a szimpla hétköznapi stressz. A hajlam akár a korai 40-es évekig is fennállhat.
Bár az aknét nem lehet megelőzni, a körültekintő bőrtisztítás mindenképpen sokat segíthet a hatások csökkentésében. A zsíros kozmetikumok megváltoztathatják a tüszők sejtjeit és összetapaszthatják azokat. A bőr dörzsöléséből, vagy az azon való támaszkodásból eredő súrlódás, illetve a különböző védősisakok, hátizsákok, szűk ingnyakak nyomása hozzájárulhat az elváltozások kialakulásához vagy súlyosbíthatja azt.
A környezetből származó irritáló anyagok, a problémás területek nyomkodása, piszkálása, és a bőr durva dörzsölése is csak rontja a tüneteket. Ne várja meg, míg a tünetek rosszabbodnak, vagy esetleg fertőzés alakul ki, hanem minél előbb forduljon orvoshoz, aki segít megszüntetni, vagy legalább csökkenteni a panaszokat. A kezelés legfontosabb célja a hegek kialakulásának megelőzése, de további cél a fájdalmas elváltozások számának csökkentése, és a betegség által okozott pszichológiai stressz és szégyenérzet minimalizálása. Mindez általában gyógyszeres kezeléssel történik.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!