Rugalmasabbá válhat a távmunka szabályozása
Közölte: a koronavírus-járványban nyert tapasztalatok alapján a távmunka számos területen bevált, és egyaránt előnyös a munkaadóknak és a foglalkoztatottaknak.
Mivel e megoldás segíti a munkahelyek védelmét és hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, széles körű egyeztetések kezdődtek a gazdaság szereplőivel a távmunka szabályainak módosításáról, a törvényi szintű változtatások már ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek - olvasható a közleményben.
Bodó Sándor elmondta: a technika fejlődésének köszönhetően egyre népszerűbbek a nem hagyományos foglalkoztatási formák, amelyek jelentősége a vírushelyzet idején hatványozottan megnőtt. A jogszabályi környezetnek igazodnia kell a gazdasági, társadalmi kihívásokhoz és a munkaerőpiac változásaihoz, a távmunka szabályozása a foglalkoztatás növelése érdekében is időszerűvé vált - írták.
A tervek között szerepel a távmunka fogalmának kiterjesztése, a munkáltató és munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése, ami mindkét fél érdekeinek érvényesítését segítheti. A munkavégzés helye a munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon választhatóvá válna - tudatták.
A későbbiekben a távmunka akár részlegesen, a felek megállapodása szerint a munkanapok egy részében is megvalósulhatna. A szabályozás lehetőséget biztosítana arra, hogy a munkáltató távmunkavégzés esetén hozzájáruljon a munkavállaló költségeihez, a szükséges eszközök beszerzéséhez, akár kedvezményes adózási feltételek mellett. A cégeknek tevékenységi köreiket, működési sajátosságaikat, a dolgozóik munkakörét figyelembe véve érdemes a távmunka mellett dönteniük, amennyiben az nem jelent gátat a munkavállalónak feladatai elvégzésében - közölte az ITM.
A kormány elkötelezett a munkahelyek megtartása mellett, amelyet az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas munkajogi szabályozással is kész támogatni - áll a közleményben.
Forrás: koronavirus.gov.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!