10 könyv az evészavarokról, az anorexiától a bulimián át a túlevésig

2020. 07. 15.
Szerző: YELON
|
Az anorexiások és bulimiások vagy a túlevéses problémával küzdők körében a legerősebb érzés, amelyet a segítő szándékú családtagok, ismerősök, barátok, időnként az orvosok, de olykor maguk a betegségben szenvedők is éreznek, a tehetetlenség. A gyógyuláshoz elsősorban a betegség és a beteg (adott esetben önmagunk) lehető legalaposabb megértése és megismerése szükséges. Ebben pedig a szakemberek mellett hasznos segítők a könyvek.

1. Túry Ferenc: Anorexia, bulimia – Önsegítő és családsegítő kalauz

A téma legnagyobb hazai szaktekintélyének átfogó, lényegre törő összefoglalója az evészavarról, benne minden alapvető tudnivalóval, jó tanácsokkal, és a szerző széles körű tapasztalataiból vett esetek leírásával.

2. Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása

Túlevés, éhezés, falási rohamok után önhánytatás – bármelyik érint is minket vagy a környezetünket, ebben a könyvben mindegyik problémára kapunk rálátást. Sőt néhány mankót is a szakpszichológus szerzőtől. Ezenkívül ez az az olvasmány, amely az evés és az emberi kapcsolatok összefüggéseit is körüljárja – ha az egyik terület beteg, a másik is az lesz –, de családtagként vagy barátként ezt már jó eséllyel tudjuk.

3. Jane Smith, Kate Middleton: Kiút az étkezési zavarokból

Egy önsegítő sorozat evészavarosoknak készült könyve tele praktikus tanácsokkal – a betegek mellett környezetük számára is. A szerzők a brit Anorexia és Bulimia Központ vezetői.

4. Kira Poutanen: A ​csodálatos tenger

Miként merül alá egy egészséges, látszólag stabil családi háttérrel rendelkező kiskamasz az anorexia legmélyebb bugyraiba? Mi történik eközben az iskolában, mi történik otthon, és ami a legfontosabb: mi történik belül, a lélekben? Ebből a kis naplóregényből válaszokat kapunk a kérdésekre.

5. Emma Woolf: Egy alma per nap

A teljes reményvesztettség állapota után a szerelem hoz gyógyulást Emma Woolfnak, aki addigi élete felét az anorexiával élte le. A személyes elbeszélés különösen hiteles olvasmány, mivel nem egyszerű visszaemlékezés, hanem egy gyógyulás gondos dokumentációja, amely eredetileg a The Times magazinban jelent meg heti rendszerességgel.

6. Dr. Gyarmati Andrea: Hányattatásaim

Ez a könyv egyrészt egy felnőtt bulimiás lazán szerkesztett gondolatait, gyógyulásának történetét tartalmazza. Másrészt viszont – mivel a szerző egyben ismert gyermekorvos, sőt az egyik legismertebb magyar olimpikon-család szintén olimpikon sarja – egy kalandos élettörténet is. De ami a legfontosabb: evészavarosként olvasva szinte minden oldalán találhatunk gondolatébresztő sorokat, motivációt, és konkrét mankót saját gyógyulásunk támogatásához.

7. Bogár Nikolett, Túry Ferenc: A divatipar és az evészavarok

A téma egy aspektusára, a kifutó és az evészavarok összefüggéseire koncentrál ez a tanulmánykötet, amely részben kutatáson, részben pedig az exmodell szerző személyes élményein alapul. Olyan kérdésekre világít rá, mint hogy az evészavar volt-e előbb, vagy a modell. Milyen eszközökhöz, drogokhoz, hashajtókhoz, koplaláshoz folyamodnak a modellek, hogy megtartsák egészségtelen alakjukat? Van-e némelyiküknek bátorsága felszólalni a rendszer ellen, vagy annyira belegabalyodtak ebbe a csapdába, hogy észre sem veszik: áldozatok? Látja-e a divatipar, hogy a benne dolgozó lányok tömegén kívül nők és serdülők millióinak testképét, énképét befolyásolják kedvezőtlen irányba? Miért nem nyilvánvaló mindenki számára, hogy az utóbbi években az egyes országokban bevezetett szabályozások (miszerint a modellek kifutóra lépés előtt kötelesek orvosi papírral igazolni, hogy egészségesek) könnyen kijátszhatók, és gyakorlatilag mindenki ki is játssza őket?

8. Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Három generáció nőtagjai és a történelem. A sikeres finn–észt írónő elsősorban életrajzi ihletésű családregényt írt, nem mellesleg bulimiás főhőssel, hiszen ő maga is jól ismeri a betegséget. Egy többszörös díjnyertes kiváló olvasmány, amely nagy hatással lehet ránk, és az evészavart is jobban megismerhetjük általa.

9. Forgács Attila: Az evés lélektana

Az evés története, az evés lélektana, az étel mint szimbólum, az evészavarok és a hatalmi viszonyok összefüggései, a szeretet és az evés, az éhezés maga… Még ha jól ismerjük is az evés és betegségeinek témakörét, ebből a történelmi és irodalmi példákkal, idézetekkel gazdagított könyvből biztosan tanulhatunk újat.

10. Alexandra Jamieson: Egy ​falat kísértés 

Test és lélek, evés és mindennapok, szexualitás és harmonikus élet… Tanácsadó könyv mindenkinek, akit a kényszeres evés, a sóvárgás sakkban tart.

Forrás: Yelon

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
47 768
Aktív eset:
32 283
Gyógyult:
14 312
Elhunyt:
1 173
Karanténban:
24 929
Mintavétel:
904 036
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.10.19. 08:41

A nyitólapról ajánljuk

Októberi akció

Actival Extra filmtabletta

120 db

5 200 Ft

43,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 700 Ft

30 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 580 Ft

35,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Night Forte lágyzselatin kapszula

30 db

1 910 Ft

63,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

5 690 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

50 db

2 090 Ft

41,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 330 Ft

116,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® Extra filmtabletta

50 db

2 390 Ft

47,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Ocuvite® lutein forte étrendkiegészítő tabletta

30 db

3 050 Ft

101,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tantum Verde® menta 3 mg szopogató tabletta

20 db

1 910 Ft

95,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Junior narancsízű 100 mg lágy rágókapszula

12 db

1 630 Ft

135,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 770 Ft

55,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Degasin® lágy kapszula

32 db

1 950 Ft

60,9 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nasivin® Classic 0,5 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray

10 ml

1 930 Ft

193 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 970 Ft

9,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 090 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Calcium-D-Sandoz 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 720 Ft

107,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta

14 db

1 220 Ft

87,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. októberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el