Kényszerintézkedéseket alkalmazhatnak a fertőzöttekkel szemben

2020. 07. 06.
Szerző: MTI
|
Kényszerkezelést vezethetnek be a vesztegzár intézkedéseket megszegő aktív olaszországi koronavírus-fertőzöttekkel szemben – jelentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter, miután kiderült, hogy az előbbiek mozgása miatt a járványgörbe ismét megemelkedett.

Roberto Speranza közölte: az utóbbi napok járványadatai szerint a „vírus továbbra is terjed”. Az egészségügyi tárca vezetője a La Republica című napilapnak hangsúlyozta, hogy a hatóságok azon dolgoznak, hogy ne tetőzzön a fertőzés úgy, mint márciusban, ehhez azonban az óvintézkedések további betartása szükséges.

Jelenleg valamivel kevesebb mint 15 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, akiknek legalább két hetes házi karanténban kell tartózkodniuk. Az ezt megszegő betegek háromtól tizennyolc hónapig terjedő börtönbüntetést, valamint akár ötezer eurós bírságot kockáztatnak. Ugyanez vonatkozik az Európai Unión kívülről beutazókra is.

A miniszter bejelentette, hogy a karantént vagy a kórházi kezelést elutasítókkal szemben kényszerintézkedéseket vezetnek be. Kiemelte, hogy az utóbbi öt hónapban az olasz egészségügy több finanszírozást kapott, mint az utolsó három évben egyszerre. A hatalmas erőfeszítést nem dobhatjuk kútba kevesek felelőtlen magatartása miatt – hangoztatta Roberto Speranza.

A június 3-tól megnyitott tartományi és külső határok növekvő utazási kedvet hoztak, ezért a diagnosztizált fertőzöttek száma az utolsó hat napban folyamatosan emelkedett: június 29-én 126, szombaton már 235 új esetet szűrtek. Egész Olaszországban megszaporodtak a kisebb gócpontok. Lazult a lakosság figyelme is: kétharmaddal esett vissza a szájmaszk vásárlása és ennek viselete is.

Szigorítást készül bevezetni július 6-tól az északkeleti Veneto tartomány is, ahol egy 64 éves vállalkozó kritikus állapotba került egy szerbiai munkalátogatás után. Az olasz férfi tünetei ellenére nem vonult karanténba, elutasította a kórházi kezelést, munkatalálkozókat szervezett. Fia a sajtón keresztül kért bocsánatot apja magatartásáért.

Rómában az utóbbi két nap alatt háromszorosára nőtt a szűrt fertőzöttek száma. Az új eseteket többségében a Bangladesből beutazott személyek között, valamint a FAO római székházába Szomáliából visszatért dolgozók között diagnosztizálták.

Forrás: MTI

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el