Szimpatika – A porckárosodás helyreállításának lehetőségeiről

A Semmelweis Egyetem digitális formában újrainduló Szenior Akadémia idei szemeszterének hetedik alkalmán a térdízületi csúszó-felszínek helyreállításának lehetőségeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők dr. Hangody László, a Traumatológiai Tanszék vezetőjének előadásában. Prezentációjában a sérült térdízület gyógyíthatóságára fókuszált; szó esett a többi között az artroszkópiáról, vagyis az ízületi tükrözésről, a mozaikplasztikáról, valamint az endoprotetikáról is.

Mint arra rávilágított, a sérült térdízület gyógyítása a mozgásszervi sebészeten belül az egyik legdinamikusabban fejlődő szakterületnek számít. Az elmúlt 30-35 évben sok olyan alkalmazott kutatás látott napvilágot, aminek révén új technikák kerültek át a gyakorlatba. Az akadémikus szerint e fejlődés indítómotorja egy új vizsgálati és sebészeti eljárás, az ízületi tükrözés volt, ami lehetővé tette, hogy közelebbről láthatóvá váljon a porcbetegség. Emlékeztetett: a porcban nincs ideg, hamar károsodik, ráadásul a sérült részt viszonylag későn lehet felismerni, az ízületi tükrözés ezt megkönnyíti.

Kitért a különféle porcfelszínképző technikákra, melyek célja a közel normál ízületi funkció hosszútávú, fájdalommentes visszaállítása úgy, hogy a regeneráció során az ízületi porchoz hasonló struktúrájú és teherbírású szövet jöjjön létre. Az ízületi porcfelszín szövethiánya nem gyógyul meg magától, ilyenkor bizonyos újraépítés lehetséges a saját porcsejt beültetésével. Ezzel az eljárással azonban nem az eredeti üvegporc, hanem annál rosszabb minőségű, úgynevezett rostos porc képződik – magyarázta. Az elmúlt 30-35 évben próbáltak olyan technikákat kifejleszteni, amivel a rostos porc helyett, az eredeti üvegporcnak megfelelő minőségben tudják pótolni a defektus területén a kiesett csúszó-felszínt.

Felhívta a figyelmet, hogy az ízületi porcdefektusok kezelésénél a megfelelő sebészi technika kiválasztását sok tényező befolyásolja: a defektus mérete, típusa és elhelyezkedése; a más műtéti technikákkal való kombinálhatóság; a beteg életkora, aktivitási szintje, illetve a rehabilitáció hossza. Az egyik legfontosabb szempont a megfelelő porcfelszínképző eljárás kiválasztásánál a defektusméret. Mint mondta, a kisméretű porckárosodások biológiailag lebomló, ún. biodegradábilis vázszerkezetekkel történő felszínképzéssel kezelhetők, a közepes méretűek – ez a leggyakoribb – mozaikplasztikával, a nagy felszínes defektusokra pedig jelenleg a legjobb megoldás a porcsejt-átültetés.

Felidézte, hogy 1992-ben vezették be a klinikai gyakorlatban az általa kifejlesztett technikát, az úgynevezett autológ osteochondralis mozaikplasztikát, amely húsz év alatt a világ leggyakrabban alkalmazott modern porcfelszínképző eljárásává vált. Ennek alapján ma már évi negyvenezer műtéti beavatkozást végeznek – tette hozzá. Az eljárás lényege, hogy az ízületeknek az úgynevezett nem terhelő felszínéről – ahol jó minőségű üvegporcboríték található – oltványok formájában kicsi, henger alakú porcot vesznek el csontalapjukkal együtt, majd azt mozaikszerűen beültetik az ízület károsodott, kilyukadt terhelő felszíneibe. Ennek a módszernek a segítségével pontosan olyan görbületű és domborulatú felszínt tudnak létrehozni, mint amilyen az eredeti volt. Azért hívjuk mozaikplasztikának, mert mozaikszerűen, kicsi darabokból építik fel a károsodott területen az új csúszó-felszínt – magyarázta. Hozzátette: a mozaiplasztika minden nagy ízületen alkalmazható, de az esetek 80 százalékában térdízületi problémánál használják. Ez a módszer megoldotta a korábbi műtéti technikák azon hiányosságait, hogy nem lehetett üvegporc minőségű felszínt létrehozni a kilyukadt területen, hanem csak úgynevezett rostos porc minőséget, ami jóval gyengébb anyag, hamar kilyukad és tönkremegy.

A fejlesztések egy másik fő irányát az jelentette, mikor már nem csak nyitott műtétekkel, hanem artroszkópos, vagyis ízületi tükrözés útján minimál invazív technikával is elvégezhetővé vált ez a fajta beavatkozás – ismertette, hozzátéve, hogy ez a műtét egy relatíve gyors regenerációt biztosít. A betegek zöme 6-8 hét után eléri a korábbi hétköznapi aktivitási szintjét, 4-6 hónappal a műtét után pedig akár a sportolás is lehetséges. Kitért rá, hogy az elmúlt 28 év alatt a saját intézményükben több mint 28 ezer ilyen műtétet végeztek, köztük 93 élsportolón, akiknek 64 százaléka visszatért az élsportba.

Ha a defektus túl nagy, esetleg az ízület nagyon megkopott, akkor a mozaikplasztika sem segít. Ilyenkor jön szóba az endoprotetika – hangsúlyozta. Az endoprotetikai innovációs tevékenységek között említette, hogy a közelmúltban egy magyar céggel közösen ragasztó nélkül beültethető térdprotézist fejlesztettek ki, melyet már több éve sikerrel használnak.

Az egészség- és orvostudomány iránt érdeklődő lakosságot megszólító kétszer 12 alkalmas előadás-sorozat a járványhelyzet alakulásától függően személyesen vagy online formában ősszel folytatódik –  emelte ki dr. Nagy Zoltán professor emeritus, a kurzus szakmai vezetője.

Dr. Hangody László Széchenyi-díjas magyar orvos, traumatológus, ortopéd sebész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1982-ben diplomázott a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 2002-től az Uzsoki Utcai Kórház ortopéd-traumatológiai osztály osztályvezető főorvosa, 2011-től a Semmelweis Egyetem traumatológiai tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, majd egyetemi tanára. Fő kutatási területe a porcfelszínképzés, az autológ és allogén oszteokondrális transzplantáció és porcsejtátültetés alkalmazása a klinikai gyakorlatban, biodegradábilis anyagok lehetőségei a porc- és csontpótlásban. Nagy szaktekintélynek számít az elülső- és hátsókeresztszalag-hiányos térdek primaer és revíziós sebészetében, valamint minimál invazív csípő- és térdprotézis beültetésében. Jelentős eredménye az 1992-ben bevezetett úgynevezett autológ osteochondralis mozaikplasztika, amely az egyik leggyakrabban alkalmazott porcfelszínképző eljárássá vált.

Forrás: semmelweis.hu