GPS-jeladókkal felszerelt PET palackok úsznak a Tiszán

Szerző: MTI
GPS-jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán. A Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök akár két éven keresztül is szolgálhatják működésükkel azt a kutatást, amely a folyón szállított hulladék útját követi nyomon – közölték a szervezők.

A Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. Az elektronikusan jelölt palackok (Táltos, Villám, Táncos és Pompás) internetes névadó kampányban kapták a nevüket. A programban a PET Kupa szakemberei mellett a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület tagjai is részt vettek – olvasható a közleményben.

Mint írják, azt már eddig is tudni lehetett, hogy a műanyag palackok az árral érkeznek és nagy részük hulladékként rakódik ki az ártéri erdőkben, amit azonban máig nem tudnak a szakemberek, hogy milyen gyorsan halad a szennyeződés, és mekkora távolságot tesznek meg a pillepalackok. Az sem világos jelenleg, hogyha a palackok egyszer valahova lerakódtak, mekkora az esély arra, hogy a következő áradás tovább viszi őket.

A közlemény felidézi, hogy tavaly májusban engedtek el pár PET palackot bennük egyszerű, papírra írt üzenetekkel, remélve, hogy még hallanak róluk. Az egyiket 2019 decemberében megtalálták Kiskörén, közvetlenül a duzzasztómű fölött. Ez volt az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a műanyag szennyeződés egy éven belül akár folyamkilométerek százait is meg tudja tenni. Az is fontos információ, hogy nem jutott tovább Kiskörénél, jelezve, hogy a duzzasztómű tényleg védvonalként védte a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. A vízen a két helyszín közötti távolság több mint 280 folyamkilométer, amit ez a palack alig pár hónap alatt megtett – idézi a kommüniké Molnár Attila Dávidot, a PET Kupa társalapítóját.

A pontosabb adatok érdekében a PET Kupa szakemberei úgy döntöttek, hogy a modern technológiához folyamodnak: speciális jeladós palackokat rendeltek, amelyek veszik a GPS műholdak jelét, és rádión keresztül tudatják hollétüket a külvilággal. Az első jeladások szerint a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon három palack elakadás nélkül úszott az áradó Tisza hullámain, és 11-12 óra alatt tette meg a 60 folyamkilométeres távot – áll az összegzésben.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!