Szabad szemmel is megfigyelhető üstökös tűnik fel nyáron
Sárneczky Krisztián, a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet munkatársa elmondta, hogy az üstökös feje a mérések szerint június 23-án napközben 3,5-4 magnitúdós lehetett, ami 1 magnitúdóval fényesebb a vártnál. A fényes porcsóvával együtt ez igen biztató fényesség – mondta a csillagász, hozzátéve, hogy idén óvatosak a szabadszemes üstökösök előrejelzésével, mert két égitest is csalódást okozott már, az ATLAS és SWAN üstökös is szétesett napközelségében.
A földfelszínről jelenleg már nem látszik az égi vándor, de észlelte a Napunk környezetét figyelő SOHO napkutató szonda.
Az, hogy az üstökös látható lesz-e szabad szemmel a nyári égbolton, attól függ, hogy a közepén lévő maximum 1 kilométer átmérőjű szilárd belső mag hogyan reagál majd a nagyon erős sugárzásra. A Nap közelében ugyanis az üstökös felszíne több száz fokra melegszik és megnő a gázok kifúvása is. Ezek a gázok az üstökös belső magjából törnek elő óriási erővel, és ha nem elég nagy vagy erős ez a mag, akkor ez az energia szétvetheti az egészet.
A csillagász elmondása szerint a NEOWISE-üstökös június 28-án tűnik majd el a napszonda látómezejéből, és legközelebb július 6-8. körül lehet majd ismét a Földről megpillantani. Ha túléli a napközelséget, július közepétől érdemes keresni az égbolton, és ha szerencsénk van, akkor némi égismerettel, távcső nélkül is meg lehet találni majd.
Az üstökös nagyon elnyújtott ellipszis pályán kering a Nap körül, legutóbb mintegy 4600 éve járt a közelében. Most 2020. július 3-án kerül ismét napközelbe.
A csillagász beszélt arról is, hogy az üstökös mellett a nyári égbolton különleges látvány nyújt, hogy a Jupiter és a Szaturnusz nagyon közel látható egymáshoz. Ennek csillagászattörténeti vonatkozása, hogy egyes feltételezések szerint a Krisztus születése környékén megfigyelt „Betlehemi csillag” is a Jupiter és a Szaturnusz volt, illetve az együttállásuk ment úgy át a vallásos tudatba, mintha egy csillag fénylett volna.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!