A leggyakrabban használt gyomirtó káros lehet a méhekre
Egy új kutatás szerint a legelterjedtebb gyomirtó használata hozzájárulhat a méhpopuláció csökkenéséhez – számol be az IFLScience. Az Erick Motta, az austini Texas Egyetem munkatársa által vezetett csapat arra jutott, hogy a glifozát közvetett módon veszélyezteti a rovarokat.
A vegyszerről korábban úgy vélték, hogy nincs hatással az állatokkal, hiszen egy növényekben és mikroorganizmusokban megtalálható enzimet támad.
Az új vizsgálatban a csapat a mezőkön megtalálható glifozát-szintnek tette ki a méheket. A rovarokat festék segítségével meg is jelölték, így három nappal később ellenőrizhették, hogy mi történt az egyedekkel.
Az adatok alapján a gyomirtónak kitett példányok emésztőrendszerében található nyolc domináns baktériumból négynek csökkent a szintje. Mivel az érintett mikrobák fontos szerepet játszanak a méhek egészségének megtartásában, az eredmények igen aggasztóak.
Nyolc nappal a kísérlet kezdete után az egészséges mikrobiomú méhek fele életben volt, míg a glifozátmérgezésben szenvedő egyedek kilenctizede elpusztult.
„Pontosabb irányelvekre van szükség a glifozát használatával, különösen a méhekre való hatásával kapcsolatban, hiszen a jelenlegi szabályok azt feltételezik, hogy a méhekre nem káros ez a gyomirtó” – nyilatkozta Motta.
A glifozátot gyártó Monsanto képviselői a tanulmányra reagálva azt mondták, vegyszerük nem fenyegeti a méheket. A cég szerint eddig egyetlen átfogó kutatás sem mutatott ki összefüggést a méhpusztulás és a gyomirtó használata között.
A kutatók azt javasolják a gazdálkodóknak, kertészeknek és a kertes házak lakóinak, hogy ne permetezzenek glifozátot virágzó növényekre, amelyeket a méhek is látogatnak.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!