A járvány fellángolásával fenyeget a nyaralási szezon

Szerző: MTI
A koronavírus-járvány németországi fellángolásának veszélyét hordozza magában a nyaralási szezon a kórokozó behurcolásának kockázata miatt – emelte ki a német kancelláriaminiszter azzal kapcsolatban, hogy a kormány 26 ország esetében visszavonja az utazástól eltanácsoló figyelmeztetését.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeintung (FAS) összeállítása szerint vezető német politikusok körében igen erős az aggodalom, hogy a határokon átívelő nemzetközi mobilitás élénkülése révén ismét kicsúszhat a járványhelyzet a hatóságok ellenőrzése alól, és megint meredek emelkedésnek indulhat a fertőzések száma, amit csak újabb súlyos korlátozó intézkedésekkel, a társadalom és a gazdaság életét megbénító korlátozásokkal lehet megállítani.

A nyaralók fertőzött területekről hazaérkezve az egész országban „szétteríthetik” a vírust, aminek hatására „nagyon gyorsan ismét olyan helyzetbe kerülhetünk, amelyben szövetségi szintű lépéseket kell tenni” – mondta Helge Braun kancelláriaminiszter, utalva arra, hogy az új típusú koronavírus németországi elterjedéséhez döntően hozzájárultak a téli szünetben tett ausztriai és olaszországi síutak alatt történt fertőzések.

A kormány legfőbb célja, hogy „ilyesmi többé ne forduljon elő”, ezért igen előnyös, hogy éppen a nyaralási szezon kezdetére készült el a kormány ún. kapcsolatkövető okostelefon-alkalmazása (contact tracking app) – mondta Helge Braun.

Az alkalmazás figyelmezteti a felhasználót, ha fertőzésveszéllyel járó kapcsolatba került egy regisztrált fertőzöttel. Az alkalmazást az első tervek szerint már áprilisban be kellett volna vezetni, de adatvédelmi kérdések körüli viták miatt elhúzódott a fejlesztés. A kormány végül szakított is a viták miatt megosztottá vált fejlesztői közösséggel, és két új partnert, a Deutsche Telekom távközlési, és az SAP szoftverfejlsztő óriáscéget bízta meg a munkával. Az alkalmazás letöltésére és használatára egy nagyszabású ismeretterjesztő, népszerűsítő kampánnyal igyekeznek majd minél több németet rávenni.

A német külügyminisztériuma napokban teszi közzé valamennyi országára kiadott általános utazási figyelmeztetését. Az eddig bejelentett döntések alapján 26 országot vesznek le azon államok listájáról, ahová nyomatékosan nem javasolt beutazni német állampolgároknak. A 26 ország közé tartozik majd valamennyi EU-s tagállam, kivéve Spanyolországot, Svédországot és Finnországot, mert ezekben még beutazási korlátozások vannak érvényben. Az uniós társországok mellett Izland, Liechtenstein és Svájc is lekerül a listáról.

Az országok besorolása a járványhelyzettől függően változhat, az utazástól eltanácsoló figyelmeztetést akkor adnak ki ismét, ha az adott országban meghaladja a 100 ezer lakosonkénti 50-et az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.

A német kormány március 17-én példa nélküli módon a világ valamennyi országára utazási figyelmeztetést adott ki a koronavírus-járvány miatt, és egy nagyszabású művelettel hazaszállított 240 ezer külföldön rekedt német állampolgárt.

A koronavírus-járvány előtt a németeket az utazás világbajnokaiként tartották számon. Az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások szövetségéhez (Deutscher Reiseverband - DRV) tartozó cégek szolgáltatásait tavaly 55,2 millió ügyfél vette igénybe. Az utak 73,6 százaléka külföldi, 26,4 százaléka belföldi volt. A szervezett és a nem szervezett utakat együttvéve a német turisták tavaly 82,7 milliárd eurót (29 ezer milliárd forint) költöttek el külföldön.

Németországban továbbra is alacsony a napi új fertőzések száma az áprilisi csúcshoz képest, amikor még naponta 5-6 ezer ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. A Robert Koch országos közegészségügyi intézethez (RKI) szombatról vasárnapra 247 új fertőzésről érkezett jelentés a járási és városi egészségügyi hivataloktól. A tartományok többségében 10 alatt volt az igazolt új fertőzések száma.
Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 186 269 SARS-CoV-2-fertőzést mutattak ki Németországban.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 8787 regisztrált fertőzött halt meg, ez hattal több az egy nappal korábbinál.
Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő regisztrált fertőzöttek becsült száma 5200 körül van a 83,1 milliós országban.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!