Sok fertőző betegség terjedését hátráltatják az óvintézkedések
A koronavírus-világjárvány miatt bevezetett fertőzéshigiéniai előírások egy sor betegség terjedését visszavetették, kevesebb például a gyomorpanaszokat okozó fertőzések és a felső légúti megfázásos fertőzések száma is. Jó lenne, ha ez a kedvező hatás tartóssá válna, ezért a járvány miatt begyakorolt szabályok közül többet a mindennapok részévé kellene tenni. Mindenekelőtt a gyakori és alapos kézmosást, és a szellőztetést lenne érdemes rutinná gyökereztetni – fejtette ki Ulrich Weigeldt, a Német Háziorvosok Szövetségének vezetője.
Az egészségügyi ellátórendszerben is adódnak tanulságok. Hasznos megoldás volt a telefonos konzultáció bevezetése a felső légúti panaszokkal küszködőnek, és az is, hogy az ilyen konzultáción kialakított távdiagnózis alapján helyezték betegállományba az érintetteket. Ezt is állandóvá kellene tenni – mondta el a szakember, kiemelve: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy nem kell minden panasz miatt rögtön felkeresni a rendelőt. A háziorvosok jól ismerik a páciensek többségét, és az egyszerűbb betegségek esetében telefonos konzultáció alapján is fel tudják mérni a páciens állapotát.
Hozzátette: azt is remélik, hogy a járvány hatására többen oltatják majd be magukat a szezonális influenzavírus ellen. A leginkább veszélyeztetett csoportok tagjainak, vagyis az időseknek és a munkájuk révén sok személyes – és így fertőzésveszéllyel járó – kapcsolatba kerülő embereknek lehetőleg mind meg kellene kapniuk az influenza elleni oltást – mondta Ulrich Weigeldt.
Németországban nagyjából egy hónapja – május 10. óta – tartósan 1000 alatt van az igazolt új fertőzések napi száma. Az utóbbi napokban az 500-as határt sem érte el az új esetek száma, és a járvány egyre inkább helyi kitörésekből, fellángolásokból áll. Ezek általában nagyobb összejövetelekhez, családi, vallási eseményekhez köthetőek, vagy olyan munkahelyekhez, amelyekben nehezen megoldható a biztonságos távolság betartása a dolgozók között, vagy más körülmények – például a hűtőházakban fenntartott alacsony hőmérséklet – kedveznek a vírus terjedésének.
A vírus okozta betegségben (Covid-19) 8674 regisztrált fertőzött halt meg,
Mindennek alapján az ún. aktív esetek, vagyis a vírussal még küzdő regisztrált fertőzöttek becsült száma 6000 alatt van a 83,1 milliós országban.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
- Körte – A zamatos immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!