Orvos helyett robot vizsgálhatja a torkunkat
A Dél-dániai Egyetemen (SDU) működik a robotikára fókuszáló kutatásokat végző Maersk Mc-Kinney Moller Intézet. Innen indult önálló útjára a Lifeline Robotics. A startup gyakorlatilag a Covid-19 elleni harcra „lett kitalálva”, így igencsak elismerésre méltó, hogy május végén már bemutathatták az automata rendszer teljesen működőképes prototípusát.
Az eszköz egy személyi igazolvány beolvasását követően önállóan előkészíti a teszteléshez szükséges tárgyakat, majd precíz, és a beszámolók szerint gyöngéd mozdulatokkal leveszi a mintát az alany torkába helyezett leoltó pálcával.
A mozgást mesterséges intelligencia felügyeli, mivel korántsem triviális feladat a megfelelő helyre irányítani a robotkart. Az emberi anatómiából adódóan a torok felépítése meglehetősen nagy eltéréseket mutat, ezért is tekinthető komoly fejlesztésnek a dán csapat munkája.
A fejlesztők reményei szerint a tíz szakember által mindössze négy hét alatt „összedobott” rendszer a közeljövőben nagy számban lesz bevethető, legyen szó kórházakról, nemzeti határokról vagy repülőterekről. A kereskedelmi forgalomba kerüléshez azonban még néhány hónapra szükség lesz.
Mindenhol robotolnak
Nem a dánoknak jutott egyedül eszébe, hogy a robotika lehetőségeit kiaknázva nyújtsanak segítséget a komoly stressz alá került egészségügynek. A Boston Dynamics robotkutyáit például éppen nővérnek képzik át. A mögöttes gondolat itt is hasonló: megoldani, hogy az orvosok munkájuk során minél kevésbé legyenek rákényszerítve a fertőzésveszélyt magában hordozó közvetlen kontaktusra.
Március végén egy kínai, szintén villámgyorsan összállt fejlesztésről is hallani lehetett. Ezt egyetemi kutatók alig egy hónap alatt hozták tető alá, ugyancsak a fokozott fertőzésveszélynek kitett egészségügyi dolgozók tehermentesítésére, egy űrkutatási célokra tervezett robotkar átalakításával és kerekeken guruló platformra szerelésével. A kínai változat szintén alkalmas mintavételre, de a dánok a mostani bejelentéskor kihangsúlyozták, hogy az övék a világ első, teljesen önállóan dolgozó megoldása.
A témával kapcsolatban érdemes még kitérni egy hazai vonatkozásra is. A Semmelweis Egyetemen ugyanis pár hete már munkába állt egy szintén dán fejlesztésű robot, amely UVC fény kibocsátásával gondoskodik arról, hogy a mikroorganizmusok ne érezzék jól magukat a közelében.
Forrás: Bitport
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!