Ljubljana így gondoskodik a méhekről
A méhkasoktól eltérően, amelyeket mézelő méhek laknak, a fészkelődobozokat magányos méhek használják, ők nagyon fontosak a beporzás szempontjából. Szlovéniában 562 magányos méhfajt jegyeztek fel, köztük 35 poszméhfajt.
Danilo Bevk, a Ljubljanai Egyetem Biológiai Intézetének munkatársa kiemelte: a magányos méheknek vagy vadméheknek nagyon fontos szerepük van azokon a területeken, ahol nincs vagy csak kevés mézelő méh van. A magányos méhek egyre kevesebb megfelelő fészkelőhelyet találnak maguknak. A poszméhek például a talajban vagy annak közelében fészkelnek, és fészkeiket gyakran elpusztítják a mezőgazdasági gépek – magyarázta. Hozzátette: a magányos méhek korábban szalmatetőkben és fagerendákban fészkeltek, de ezekből az építőanyagokból már nem építenek házakat, ezért fészkelődobozokkal kell helyettesíteni korábbi élőhelyeiket. A rovarölő szerek és a betegségek mellett a méhek azzal a problémával is szembesülnek, hogy nem találnak elegendő táplálékot. Manapság a füvet már egyre korábban lekaszálják, a réteket pedig műtrágyázzák, így azok nem biztosítanak elegendő táplálékot a méheknek és más beporzóknak, amelyeket nagy veszély fenyeget az éghajlatváltozás miatt is – hangsúlyozta.
Natasa Jazbinsek Sersen, a város környezetvédelmi osztályának vezetője hozzátette: arra ösztönzik a lakosokat is, hogy maguk is állítsanak fel fészkelődobozokat.
Bostjan Noc, a Szlovén Méhészek Szövetségének vezetője elmondta: az egyesület több alkalommal javasolta a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hogy támogassa az élő növények, azaz a zöldtetők alkalmazását az építészetben.
A szövetség azt is javasolta a kormánynak, hogy miden újszülöttet ajándékozzon meg egy hársfacsemetével. A hárs egyébként Szlovénia nemzeti szimbóluma, a hársfavirág pedig kevés pollent és sok nektárt termel, amelyből rengeteg mézet készíthetnek a méhek – mondta Noc.
Az ENSZ három évig vizsgálta a méhek világnapjának kijelölését kezdeményező szlovéniai beadványt, míg végül 2017. decemberi közgyűlésén elfogadta. A méhek világnapját először 2018. május 20-án tartották meg.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!