Elhagyta a kórházat a remdesivirrel kezelt első cseh beteg

Szerző: MTI
Elhagyta kedden a prágai Általános Egyetemi Kórházat (VFN) az az 53 éves cseh férfi, akit a Covid-19 betegség ellen Csehországban elsőként kezeltek a remdesivir nevű amerikai gyógyszerrel.

Szakorvosa szerint Robert Markovic állapota annyit javult, hogy ezentúl otthonában kezelhetik, azonban még aránylag hosszú rehabilitációs időszak vár rá.

Robert Markovic prágai taxist március 10-én vitték be a Thomayer kórházba tüdőgyulladással, koronavírus-fertőzésre akkor az orvosok még nem gyanakodtak. Néhány nap múlva azonban egyre nehezebben lélegzett, s miután teszteléssel a koronavírust is kimutatták nála, átszállították az Általános Egyetemi Kórházba, ahol súlyos állapotban volt már, ezért lélegeztetőgépre kapcsolták. Az amerikai remdesivir gyógyszerrel március 24-től kezelték, amikor állapota már stabilizálódott, illetve javulni kezdett.

„Nehéz egyértelműen megmondani, milyen szerepet is játszott felgyógyulásában a remdesivir. Egyelőre nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre" – jelentette ki Martin Balík, a VFN vezető szakorvosa újságírók előtt.
Május elsejétől a prágai Motol kórházban egy további Covid-19 betegségben szenvedő személyt is kezelnek remdesivirrel.

Miután a remdesivirt kifejlesztő amerikai kutatói csoportban csehek is dolgoztak, Csehország a sajtójelentések szerint kéttucatnyi személy kezelésére elegendő szert kapott az Egyesült Államokból. A szer csehországi tesztelésébe továbbá a prágai Na Bulovce kórház és a brünni Szent Anna kórház is bekapcsolódott. A cseh orvosok hangsúlyozzák, hogy a remdesivirt mint gyógyszert egyelőre hivatalosan senki sem hagyta jóvá, használata jelenleg minden esetben csak tudományos kísérletnek tekinthető.

A Covid-19 betegség ellen a cseh kórházakban több más szert – köztük malária, illetve HIV elleni gyógyszereket, és vérplazmát – is kipróbáltak. A japán favipiravir gyógyszert például több száz cseh beteg kaphatja meg, miután Tokió engedélyezte a szer eladását és kipróbálását Csehországban.

A remdesivirt az amerikai Gilead Sciences vállalat fejlesztette ki az ebola lehetséges ellenszereként. A The New England Journal of Medicine című tekintélyes orvosi folyóirat egy nemrég közzétett tanulmánya szerint a remdesivir alkalmazása hozzávetőleg 70 százalékban hatékony, de komoly mellékhatásai lehetnek például a vesére nézve.

Csehországban március elsején diagnosztizálták az első koronavírusos fertőzést. Az egészségügyi minisztérium kimutatása szerint kedd reggelig 7841 személy betegedett meg, ezek fele már fel is gyógyult. A halálos áldozatok száma 252, az utóbbi napokban a fertőzöttek és az elhunytak száma csak lassan emelkedik. A kórházakban jelenleg 300 személyt kezelnek, akik közül mintegy 50 állapota mondható súlyosnak. A napi tesztek száma 7-9 ezer körül mozog.
Az országos válságstáb szerint a járvány terjedése egyre gyengül, ellenőrzés alatt van, ezért fokozatosan feloldják a március közepén hozott, a közéletet és a gazdaságot korlátozó intézkedéseket.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!