Még mindig komolyan kell venni a kijárási korlátozást

2020. 04. 26.
Szerző: MTI
Továbbra is csak alapos okkal hagyhatják el lakóhelyüket az emberek – hangsúlyozta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a kormány korábbi döntése értelmében május 3-ig maradnak érvényben a kijárási korlátozások. Az új szabályokról a kormány rendeletben fog dönteni, addig azonban a jelenlegi szabályoknak megfelelően csak alapos indokkal hagyhatjuk el otthonunkat. Az élet újraindítása, a korlátozó intézkedések feloldása csak fokozatosan, szigorú menetrend szerint lehetséges majd.

Ezen a hétvégén minden eddiginél több, 1905 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt – hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor ezredes úgy fogalmazott: „Bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondoltuk, akkor sem lehetünk felelőtlenek”. Felhívta a figyelmet arra, hogy be kell tartani a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet, valamint a polgármesterek által a hétvégére meghozott előírásokat.

Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: a polgármesterek által a hétvégére hozott korlátozások célja, hogy megakadályozzák a járvány terjedését segítő magatartásokat, például a nyilvános helyeken történő csoportosulást, a vendéglátóegységek igénybevételét, vagy a közösségi közlekedés használatát. Mint mondta, úgy látják, a polgármesterek eddig jól éltek a felhatalmazással, és olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek akadályozzák a járvány terjedését. Megjegyezte: a józan ész határain belül kell ezeket a szabályokat megalkotni.     

Az ezredes szólt arról is: a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy enyhítsenek a kijárási korlátozás szabályain, de csak megfontoltan, alapos előkészítés után, fokozatosan lehet az intézkedéseket bevezetni, „következetesen bevezetett egyéb intézkedések” alapján.

Kiemelte: a járvány nem múlt el, de olyan ütemben terjed, ami lehetővé teszi az enyhítések bevezetését. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy nem kell számolni további korlátozásokkal, nem kell figyelni az egészségünkre, de „bizonyos szabályok között újrakezdhetünk különböző tevékenységeket”.

Arra a kérdésre, milyen szempontokat vesznek figyelembe az enyhítéseknél, azt mondta, a legalapvetőbb a járvány terjedésének üteme, a fertőzöttek száma, a súlyos állapotban lévők száma, illetve az egészségügyi ellátórendszer tartalékkapacitása.

Mérlegelni kell emellett a szomszédos országok által bevezetett intézkedéseket, hiszen – mint mondta – „nem tudunk külön utakon járni”. Példaként említette, hogy az utazási korlátozások esetében Magyarországnak igazodnia kell a szomszédos országok által bevezetett enyhítésekhez. Hozzátette: figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország a járványnak nem ugyanabban a szakaszában van, mint Ausztria.

Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta, többször szóba került a 65 év felettiek kijárási idősávjának módosítása, de úgy látják, egyelőre nem indokolt ezen változtatni. Hozzátette: május 3-a után – az előre meghatározott menetrend szerint – ezen is módosítanak, azzal együtt, hogy továbbra is fontos a korosztály elkülönítése a fiatalabbaktól.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!