Hollandia engedélyezi a demens betegek eutanáziáját is
Szakértők szerint az ítélet mérföldkőnek számít Hollandia eutanázia-szabályozásban, mivel a jogszabályok eddig megkövetelték a páciens megerősített beleegyezését közvetlenül a végrehajtás elött. A súlyosan demens betegek azonban már nem voltak az ehhez szükséges szellemi képességeik birtokában. A legfelsőbb bírósági döntés annak nyomán született, hogy 2016-ban az ügyészség büntetőeljárás alá vont egy idősotthonban dolgozó orvost, aki eutanáziát hajtott végre 74 éves, Alzheimer-kórban szenvedő betegén, tartva magát a páciens előzőleges, kifejezett kérelméhez. Az orvost alacsonyabb szinten felmentették a gyilkosság vádja alól, és most a legfelsőbb bíróság is kimondta ártatlanságát.
A világon elsőként Hollandiában legalizálták az eutanáziát 2002-ben, végrehajtását azonban szigorú szabályokhoz kötik. Az önkéntes halált azoknak engedélyezhetik, akik állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalommal járó, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és az eutanáziát még teljesen tiszta tudatállapotban, cselekvőképesen kérelmezik írásban, ismételten.
Az eutanáziát végrehajtó orvosnak ki kell kérnie más orvos véleményét is.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
- Öt tünet, mely nőgyógyászati daganatot is jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!