A taxisok is részt vehetnek a házhozszállításban
Az emberek egészségének védelme érdekében mindent meg kell tenni, de az életnek élhetőnek kell maradnia, és gondolnunk kell arra is, hogy a nemzetgazdaságot talpra kell állítanunk – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára egy új, az éttermi ételek és napi fogyasztási cikkek házhozszállítását megkönnyítő intézkedéssel összefüggésben.
„Ez nagy segítség azoknak a éttermeknek és üzleteknek, amelyek a megnövekedett házhozszállítási igényeket csak nehezen tudják teljesíteni, emellett pedig a személyszállítóknak is jó lehetőség, hiszen a jelentősen megcsappant utasszám miatt kieső bevételeik egy részét így pótolni tudják” – fejtette ki Schanda Tamás, hozzátéve, hogy mindezzel a vásárlók is jól járnak, hiszen az újabb szolgáltatók bevonásával hamarabb juthatnak hozzá a megvásárolt árukhoz.
A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy az átmeneti szabályozást az érintett piaci szereplőkkel egyeztetve alkották meg. „Az ITM, mint gazdasági tárca folyamatos kapcsolatot tart a kamarákkal és az egyes ágazatok szakmai, érdekképviseleti szervezeteivel. A házhozszállítás egyszerűsítését szolgáló intézkedéseket is velük egyeztetve léptettük életbe” – szögezte le.
A miniszterhelyettes emlékeztetett arra, hogy a kormány elsőként a taxisok számára adott mentességet a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) fizetése alól június végéig, és az új szabályozás ezt a adókedvezményt a kiszállítási tevékenységre is kiterjeszti. Márciusban megkönnyítették az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. A veszélyhelyzet idején e tevékenységek bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatóak, ha a kereskedő napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmaz. Az újabb lépéssel az e feladatokba szerződésekkel bevont taxis vállalkozások egyértelmű átmeneti szabályozás mentén segíthetik a létfontosságú cikkek házhozszállítását.
Schanda Tamás kiemelte, hogy a rendelkezés kizárólag az említett áruszállítás során ad ideiglenes felmentést a személyszállítás kötelező feltételeinek alkalmazása alól, ennek megfelelően utas és áru egyszerre továbbra sem szállítható taxin.
Az átmeneti előírásokat a személygépkocsival közúti személyszállítást végző szolgáltatóknak a veszélyhelyzet során a lakosság ellátásában való részvételéről szóló, 115/2020. (IV. 15.) kormányrendelet tartalmazza.
Forrás: koronavirus.gov.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!