Szimpatika – Április bolondja

Április elseje az év legfontosabb dátuma volt Laci disznóöléstől óévbúcsúztatóig terjedő univerzumában. A nap, amikor minden tréfa, zsiványság engedélyezett. Laci boldog volt mint egy óvodás a pókemberes arcfestésen.

Persze régen minden jobb volt. Nagyapjáék még Keszthelyi Imi bácsi ganédombjára élesztőt szórtak, és lesték, ahogy másnapra megkelt az egész. Micsoda ribillió volt, amikor kivezényelték a dagadó ganéhoz a katonaságot?! Azt hitték, vegyitámadás érte az alapból sem rózsaillatú öreg udvarát. Vagy amikor az apjáék a párttitkár kerítésére amerikai zászlót festettek. Mekkora móka volt?! ’90-ben kapott újra útlevelet. Gyerekkorában Laci is házról házra szaladt kópéságokat kieszelni. Bagarol cipőpasztát kent a kilincsekre, krumplikat dugott a kipufogókba, fogkrémet kevert a majonézes kukoricába. A pofonoktól beszakadt dobhártyája általában majálisra begyógyult. Azok voltak az aranyévek.

Elmosolyodott magában Laci, ahogy a múltat idézte, miközben a vécén ülve az ajtóba karcolt „zöld majmok” feliraton a „zöld” helyére „lilát” karcolt kulcsával. Manapság persze sótlanok az emberek. Csak a macskás videókon nevetnek a mobiljukat nyomkodva. Raktáros Laci is hogy megmérgesedett, csak mert tavaly kifújták purhabbal a kocsija belsejét. Idegállapotba jött, ahogy két hónapig próbálta vésővel, hígítóval legalább annyira kipucolni az autót, hogy a kesztyűtartóból kivehesse a pénztárcáját. De hát hova a sietség. Sosem állunk meg kikacagni magunkat?

Joci sem röhögött, amikor Laci kieszelte, hogy küld egy pozitív terhességi tesztet a bérszámfejtő lányok nevében, a sikeres farsangi bulit megkoronázva. Igaz, hogy a neje vette át a postástól, de akkor is! Miért nem értik ezek a tréfát? A komorság felzabálja az ember lelkét, mint kuponos wellness-turista a szarvaspörköltet a svédasztalon.

Talán a könyvelésnek lesz igénye a mókára. Szegények egész nap görnyednek a számítógép előtt. Csak a számok, meg az excel-táblák mindig. Lacinak volt egy haverja a NAV-nál. Ha megkéri, az majd rájuk csörög, hogy hozzák be öt évre visszamenőleg az összes kimenő számlát adóellenőrzésre. Hogy nevetnek majd, ha kiderül, hogy csak áprilisi tréfából kellett mind a nyolc tonna számlát felcipelni a raktárból.

Vaskos humort még viccből se’ – volt a jelmondata ezekben a politikailag korrekt időkben. Tudta Laci, hogy a munkavédelmi osztályon az ő arcképére dobnak célba dartsszal, ezért különösen óvatosan kellett kiválasztania tréfája célpontjait. “Csak finoman, mintha lovat izélnél” - szokta mondogatni.

Mit eszeljen ki? Tegyen erős Pistát a kávéfőzőbe megint? Vagy borotválja kopaszra Nusikát, a főnök puliját, mint két éve? Nem szerette ismételni a tréfáit. A cég könyvtárában nincs értelme semmit sem csinálni. 2003-ban kölcsönzött ki utoljára egy Fürge ujjak évkönyvet a meós Katika valami rénszarvasos pulóver kötésminta miatt. A konyhába pedig Lacit nem engedik be azóta, hogy bepanírozott és kirántott vagy negyven kartonpapírt. Nagy balhé volt, pedig az emberek felének jobban ízlett, mint a szokásos dzsekis hús a kantinban.

Tekerje be folpackkal a marketingesek irodaszékét, vagy cserélje seprűkre az árufeltöltő csajok biciklijét a parkolóban?

Ekképpen gondolkodott Laci a vécén ülve. Egyik mókás terv a másik után született a fejében. Esteledett. Igazából nemigen volt már kedve az ücsörgéshez, de mi mást tehetett volna? Felkelni nem tudott, mert valaki bekente a deszkát pillanatragasztóval.