Az Országos Kardiológiai Intézet tájékoztatója a koronavírus kapcsán

Rendkívüli helyzetben vagyunk és most tanuljuk, hogy a jelenlegi járványügyi problémák kihívásainak miképpen tudunk a lehető legjobban megfelelni. Minden kórház azon dolgozik, hogy átálljon a feltételezhetően nagyszámú új típusú koronavírus fertőzött beteg ellátására. Azonban azt is tudjuk, hogy hazánkban – csakúgy, mint a fejlett világban mindenhol – a szív- és érrendszeri halálozás áll az első helyen, még koronavírus nélkül is.

Kedves felnőtt és gyermek Betegeink, valamint Hozzátartozóik!

A koronavírus okozta járványt kitörése óta figyeli a világ. Sokat tudunk már róla, de naponta százával merülnek fel újabb és újabb kérdések, amikre vagy nincs válaszunk, vagy csak következtetéseken alapuló döntéseket tudunk hozni. Tudjuk, hogy ez a járvány is nagyban hasonlít az influenzához, de amíg az influenza ellen van védőoltás és szükség esetén vírusölő gyógyszer is, addig az új koronavírus ellen nincs még oltásunk és gyógyszer sem. Azt is tudjuk, hogy a vírussal fertőzöttek többsége gond nélkül és könnyedén átvészeli a betegséget, azonban az idősebb korosztálynál, illetve a több más betegségben szenvedőknél – első helyen a súlyos szív- és érrendszeri betegeknél, második helyen pedig a daganatos betegeknél – lehetnek súlyosabb szövődmények, és sajnos halálesetek is előfordulhatnak.

Biztosan tudjuk tehát, hogy ebben az új koronavírus járványban az idősebb, a súlyos szív- és érrendszeri betegségben szenvedő betegeink vannak a legrosszabb helyzetben. Az immunrendszerük mesterséges meggyengítése folytán valószínűleg a szervátültetett (a mi esetünkben szívátültetett) betegeink is nagyobb veszélynek vannak kitéve, de itt csak következtetéseken alapuló döntéseket tudunk hozni, mert biztos adataink nincsenek. Azt is tudjuk, hogy a jelenlegi új koronavírus járvány kisebb valószínűséggel érinti a gyerekeket, de ha mégis megbetegednek, náluk a súlyosabb szövődmények kialakulása nagyon ritka. Azt viszont – adatok hiányában – nem tudjuk, hogy mi a helyzet a súlyos szív- és érrendszeri fejlődési rendellenességben szenvedő, krónikusan beteg gyermekbetegeinkkel. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján azt gondoljuk, hogy – az idősebb, illetve legyengült immunrendszerű betegekhez hasonlóan – ők ugyanúgy a veszélyeztetettebb csoportba tartoznak. Ezért arra kérünk mindenkit, hogy aki tud, maradjon otthon!

Megváltozott Intézetünk munkarendje

Rendkívüli helyzetben vagyunk és most tanuljuk, hogy a jelenlegi járványügyi problémák kihívásainak miképpen tudunk a lehető legjobban megfelelni. Minden kórház azon dolgozik, hogy átálljon a feltételezhetően nagyszámú új típusú koronavírus fertőzött beteg ellátására. Azonban azt is tudjuk, hogy hazánkban – csakúgy, mint a fejlett világban mindenhol – a szív- és érrendszeri halálozás áll az első helye, még koronavírus nélkül is. Ezért a mostani helyzetben is mindent el kell követnünk azért, hogy ezen betegek halálozása ne növekedjen.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben a Felnőtt Kardiológiai Szakambulancia és Sürgősségi Osztályunk munkarendjét gyökeresen megváltoztattuk. Mindent alárendeltünk a nagyszámú panaszos szív- és érrendszeri betegségben szenvedő beteg ellátásának. A sürgősségi orvoslás szabályait a jelenlegi helyzethez alakítva három betegcsoportot alakítottunk ki: sürgősségi beteg, hosszútávú egészségromlás nélkül nem halasztható beteg, és hosszútávú egészségromlás nélkül halasztható beteg. Amikor csak lehet, a gyors diagnózisra törekszünk, mert indokolt esetben lehetőségünk van az összes ismert kardiológiai vizsgálómódszer azonnali elvégzésére. A járóbeteg ellátást részesítjük előnyben a biztonságos hazaküldés érdekében, és csak azoknak ajánlunk a kórházi felvételt, akiknél más megoldást nem látunk. Forróvonalas és internetes eléréseket alakítottunk ki a betegeinkkel való folyamatos kapcsolattartás megvalósítása érdekében.

A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Felnőtt Kardiológiai Szakambulancia és Sürgősségi Osztályán sürgősséggel fogadunk minden panaszos kardiológiai és alsó végtagi verőérbetegségben szenvedő járó-, és az Országos Mentőszolgálat által beszállított beteget a lakhelytől függetlenül.

dr. Andréka Péter
főigazgató főorvos

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!