Offline üzemmódban

Hónapokig halogattam a telefonom kijelzőcseréjét. Aztán egyszer csak eljött a pont, nem tudtam megúszni, így nagy nehezen találtam egy szervizt, akik nem két napra, csupán 6 órára fosztanak meg a fél életemet tartalmazó kütyütől.

Már este volt bennem egy rossz érzés, hogy mi lesz velem másnap? Oké, még odatalálok, de utána nem lesz navigáció. Ami végül is nem baj, ismerem Budapestet, de hát mi van, ha épp lezárás van? Dugó? Baleset? Megszoktam, hogy kitalálja előre, hogyan lesz a leggyorsabb.

A parkolást természetesen SMS-sel indítottam, majd a boltba belépve rájöttem, hogy így nem fogom tudni leállítani. Oké. Apró és automata keresés, berakom a szélvédő mögé a cetlit, persze leesik, újra becsukom az ajtót. Ez az! Sikerült!

Miután kiléptem a szerviz ajtaján (immár telefon nélkül), még furcsább érzés fogott el:

Vajon hívnak majd? És hogy írok a páromnak? És hogy olvasom el a cikkeket? Miről maradok le? Azta, de jó kapualj, lefotózom! Ja, nem... Tényleg, hány óra van?

2 óra múlva kezdett a szorongásom élvezetbe fordulni, amikor valóban nem nézegettem percenként, nem hívtak, nem akartam telefonálni senkinek. De azért mégiscsak sok helyen került elő a hiány, és nem csak a kommunikációban. Elkezdtem listát írni, mikor hiányzott az - eddig a jobb zsebemben tartott - okoseszköz:

• parkolás
• navigáció
• telefonálás
• unatkozás!!!!
• számológép
• naptár
• kamera
• FIZETÉS (nem használok készpénzt, de már kártyát se, a telefonnal fizetek)
• szólni, hogy elindultam haza
• a bevásárló lista (szuper alkalmazásunk van rá, és amúgy is mindent elfelejtek) 

Viszont rájöttem, hogy ezek jó része felhő alapú, laptopról is elérhetőek, és így valóban csak akkor foglalkozom velük, amikor az asztalomnál ülök.

Szóval érdemes néha offline üzemmódba állítani magunkat, a telefonunkat és az agyunkat, némi szorongás után egész szórakoztató tud lenni!