Épül a kiskunhalasi ideiglenes kórház

Jó ütemben halad a konténerkórház építése Kiskunhalason, már a lélegeztetéshez szükséges eszközöket is beszerelték - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

Lakatos Tibor ismertette: a kormány újabb 15 milliárd forintot különített el beszerzésre, így az operatív törzs utasítása alapján folytatódhat a védőeszközökkel történő ellátás.


Beszámolt arról is, hogy Budapesten, a Hungexpo területén 330 személyes ideiglenes kórházat alakítottak ki, amely bővíthető. Hangsúlyozta: ezeket az ideiglenes létesítményeket csak akkor fogják használni, ha a normál kórházi kapacitások nem lennének elegendők. Folyamatos a lélegeztetőgépek, az orvosi maszkok és speciális védőeszközök, valamint a gumikesztyűk beszerzése, továbbá a magyar gyártás beindításával a kórházak fertőtlenítő eszközökkel való ellátása sem fog akadályt jelenteni.

Az operatív törzs elrendelte az intenzív osztályok kapacitásának bővítését, ez folyamatosan zajlik az országban - mondta. Hozzátette: ahogy beérkeznek a lélegeztetőgépek, egyre több intenzív ágyat tudnak biztosítani. Ebben a munkában a megyei védelmi bizottságok nyújtanak segítséget. Kitért arra is, hogy néhány településen a polgármesterek kijárási tilalmat rendeltek el, ezekkel az intézkedésekkel kapcsolatban a kormánymegbízottak törvényességi észrevételt fognak tenni az érintett önkormányzatoknál.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta: a hatósági házi karantént azoknál rendelték el eddig az illetékes járványügyi hatóságok, akik olyan fertőzött területről érkeztek vagy olyan kontaktszemélyek voltak, akik veszélyeztethették mások egészségét. Leszögezte: fertőzött beteget eddig nem helyeztek el hatósági házi karanténban, őket egészségügyi intézményekben helyezték el. Hozzátette: a tömeges megbetegedések időszakában, a későbbiekben ez az intézkedés változhat.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!