Szimpatika – Végül is hol nyugszik Petőfi?

A forradalom – sőt, az összes magyar forradalom – ott volt a levegőben, és az, hogy a legfontosabb, legszerethetőbb és irodalmi szempontból a legértékesebb nemzeti hősünk is végre megleli végső nyughelyét, a kevéssel korábban újratemetett Nagy Imre után, csábító dramaturgiának tűnhetett az expedíció résztvevőinek.

De hogyan is kezdődött ez az egész?

Petőfi a tankönyvek szerint 1849. július 31-én a segesvári csatában vesztette életét, holttestét pedig az ütközet után jeltelen tömegsírban földelték el. Mivel halálnak nem volt szemtanúja, a 19. század második felétől egyrészt rengeteg ál-Petőfi bukkant fel, másrészt elterjedt az a nézet, hogy a költő túlélte az ütközetet, fogságba esett, és Oroszországban halt meg. Ez a legenda már majdnem elenyészni látszott, amikor is 1984-ben egy nagy visszhangot kiváltó írás jelent meg Vaszil Vaszilovics Pahrija, munkácsi szerző tollából, a barguzini Petőfi-legendáról. Pahrija egy korábbi forrásra hivatkozik, Svigel Ferenc zentai, első világháborús hadifogoly visszaemlékezésére, aki orosz fogságba esett, és Barguzin környékére került. Itt hallott arról a magyarról, aki a helyiek emlékezete szerint szintén hadifogolyként került a környékre, 1849-ben, és Alexander Petrovicsnak hívták.

Kéri Edit, az '56-os tevékenységéért meghurcolt színésznőt egy rádióriport inspirálta arra, hogy Petőfi csontjait felkutassa. Vállalkozásához szponzort keresvén megkörnyékezte a kor nagy mecénásait, Soros Györgyöt, Béres Józsefet, Rubik Ernőt és a korszak egyik legkülönösebb kulturális filantrópját, Spéter Erzsébetet is, azonban az extrém kalandot végül nagyrészt Morvai Ferenc, a nagyrédei Megamorv Kft. alapítója finanszírozta.

1989 júliusában az expedíció elindult a Petőfinek tulajdonított sír felkutatására és feltárására. Morvainak sikerült megnyernie többek között Kiszely István antropológust, aki komoly szaktekintélynek örvendett, ugyanakkor ezt számos kollégája megkérdőjelezte. A szükséges engedélyek beszerzése után Morvai expedíciója beazonosította a Petőfinek tulajdonított sírt a barguzini temetőben, majd 1989. július 16-án hozzáfogtak a sír feltárásához. Az előkerült csontmaradványokat Kiszely István és kollégái vizsgálták meg először.

Az antropológus 25 olyan jellegzetességet azonosított a csontmaradványokon, amelyek az egykorú dokumentumok alapján Petőfi testalkatára voltak jellemzőek. Ezek közül is kiemelkedett a koponya néhány olyan anatómiai sajátossága, amit a Petőfiről fennmaradt egyetlen, 1844-ben készített daugerotípia alapján azonosítottak be. A csontvázelemek morfológiai vizsgálatából és a 25 megállapított azonosító jegyből Kiszely arra a következtetésre jutott, hogy a csontváz Petőfi Sándor földi maradványa.

A Magyar Tudományos Akadémia 1989 novemberében szakértői bizottságot állított fel a csontmaradványok további vizsgálatára, a bizottság vezetésével pedig Harsányi László igazságügyi orvosprofesszort bízták meg. A bizottság tagjai Farkas Gyula antropológusprofesszor, Lengyel Imre orvosprofesszor, Valerij Pavlovics Alekszejev antropológusprofesszor, Alekszandr Petrovics Gromov és Viktor Nyikolajevics Gromov igazságügyi orvosprofesszor voltak.

Folytatás a Kultúrparton!