A túlsúlyosok megbélyegzése ellen emeltek szót

A túlsúlyosokat gyakran bélyegzik lustának és fegyelmezetlennek, ami hátrányosan érinti az egészségügyi ellátáshoz és az információkhoz való hozzáférésüket is, a megbélyegzésük ellen emelt szót egy nemzetközi szakértői bizottság.

A Nature Medicine című szaklap aktuális számában megjelent írásukban a King's College London professzora, Francesco Rubino vezette kutatócsoport egy nemzetközi egyetértési nyilatkozatot vázolt fel a testsúllyal kapcsolatos megbélyegzés eltöréséről. A nyilatkozatot nemzetközi konferencián dolgozták ki, melyen számos szakmai társaság - többek között az Elhízáskutató Világszövetség, az Amerikai Diabétesz Társaság, a Brit Diabétesz Társaság - szervezett.

Több kutatás eredményei mutatták, hogy minél több a felesleges kiló, annál erőteljesebb a megtapasztalt diszkrimináció is. Ez egyébként gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat. Az elhízott gyerekek és fiatalok gyakran élnek meg lelki és fizikai terrort, melynek súlyos pszichés következményei lehetnek. A túlsúlyból és elhízásból eredő egészségügyi kockázatokhoz hozzáadódnak a stigmák okozta rizikók is. Ezt megsínyli a lelki egészség, ami ismét egészségtelen táplálkozáshoz és a fizikai aktivitás mellőzéséhez vezet, ezzel kialakul az ördögi kör. Különösen az táplálja az előítéleteket, ahogyan a média ábrázolja a túlsúlyosokat - állapította meg a grémium. A szakértők felhívását több mint száz szervezet, intézet, társaság és szaklap írta alá.

Az egyik széles körben elterjedt vélemény szerint „csak akaraterő kérdése a túlsúlytól való megszabadulás". Ezért az elhízott emberekről azt feltételezik, hogy nincs önkontrolljuk és önfegyelmük. Ez azonban nem felel meg a tudomány mai állásának: a súlyszabályozás eszerint nem pusztán akarat kérdése, hanem függ a biológiai, genetikai és környezeti tényezőktől is. A túlsúlyosokkal szembeni stigmák negatívan befolyásolhatják az érintettek foglalkoztatottságát, de az információkhoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésüket és azok minőségét is - figyelmeztetett a Francesco Rubino, a King's College London munkatársa vezette nemzetközi grémium. Az egészségügyi ellátást nyújtók között is elterjedt az elhízottakkal szembeni előítélet, ami negatívan befolyásolja az ellátásukat.
    

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!