Szimpatika – Végre megértheted, miről beszélt Einstein valójában?

Mintha be lennénk oltva okosság ellen!

Pedig a hiba nem (nem csak!) bennünk van, az oktatás már a kezdetektől arra kondicionál minket, hogy vannak olyan őrülten okos emberek, akiknek a szellemi teljesítményéhez nem nőhetünk fel.

Jim Holt könyve – a megértés forradalma

Az 1954-ben született Jim Holt, amerikai filozófus és esszéista úgy tesz, mintha ezek – az emberek többségében létező – határok, gátlások és tudománnyal szembeni komplexusok nem is léteznének. Miközben felfedezéseik értékét és nagyságát egyetlen pillanatra sem próbálja csorbítani, azt is megmutatja, hogy ezek a „nagy koponyák” is emberek. Elsősorban esendő emberek – hibákkal, bűnökkel, tévedésekkel, hiúságokkal, fóbiákkal, felesleges és jogos félelmekkel, kilengésekkel, gyarlósággal… és lenyűgözően nagy gondolatokkal. Persze, ez így még lehetne a bulvár legmélyebb bugyra is, de Jim Holt érti azt, amiről mesél.

Sőt, nem csak érti, de a hétköznapi olvasó számára is befogadhatóvá tudja tenni. Úgy, hogy közben nem veszik el a gondolat szépsége! Jim Holt eltünteti a pátoszt, s levakarja a tudományos és filozófiai tolvajnyelvet – amire a gondolat/felfedezés megszületéséhez nyilván szükség volt –, s megmutatja a lényeget. Egyszerűsít, ha kell/lehet, de jó arányérzékkel teszi ezt, s nem csonkítva-lebutítva mutatja be a gondolat/gondolkodás szépségét, hanem kiemelve a lényeget.

Ráadásul még vicces is!

Jim Holt stílusa tényleg sziporkázó, s a jó helyre jókor elhelyezett poénok – összekacsintások az olvasóval – lehetővé teszik, hogy a leghosszabb fejezetek, vagy a legbonyolultabb problémák kapcsán se lankadjon a figyelem, és ne szűnjön meg az érdeklődés. Az esszék önállóan is olvashatók, de a közöttük felfedezhető összefüggések – a felfedezéseket egymáshoz kötő titkos szálak – egymáshoz fűzik a könyv legkülönbözőbb részeit. Olyan szoros és zárt egységként mutatják be azt, ami az értelem peremén zajlik, hogy az tényleg bámulatos. Lenyűgöző!

A szerző a magas tudomány megközelíthetetlenségének érzését lerombolva azt is érthetővé teszi, hogy nem létezik külön „humán” és/vagy „reál”, mert ez a két terület nem elválasztható egymástól… jobban egymáshoz tartoznak, mint az érem két oldala, hiszen át- és átjárják egymást. Az igazán furcsa, hogy ez leginkább a matematika, a „tiszta matematika” kapcsán válik egészen szembetűnővé.

Forrás: LIBRARIUS