Szimpatika – Vissza a földet!

Békásmegyer-Ófalu kedves a szívemnek. Takaros parasztporták jelzik, itt valaha földművesek laktak.

A lakótelep helyén szőlő volt, oda jártak le kapálni a népek. Mára az egykor itt élt svábok többsége meghalt vagy elköltözött, a földműveléssel pedig már szinte senki nem foglalkozik. Kivéve egy újító szellemű budapesti csoportot.

A sűrűn beépített házak közt megbúvik egy kert. Ide gyűlnek hetente négyszer a földfoglalók. És hogy mit csinálnak? Megművelik azt a telket, amit senki nem gondoz. A területet egy orvos adta oda a csapatnak, akik közt található politikus, közgazdász, francia nyersevő és még ki tudja, mi. A kert végében kis ház, itt vannak a szerszámok, és ide lehet behúzódni az eső elől. A dombtetőre felszaladó kertben parcellák sorakoznak. Retek, uborka, ribizli, dinnye; köztük gyógynövények, melyek a kártevők elriasztásáért felelnek.

Van komposzt saját gilisztával, meg egy másik a vegáknak - giliszta nélkül. Az olasz sarokban nő a ruccola, a szőlő, a cukkini. A csapat tavaly kezdett szervezkedni, 2009-ben egy dél-franciaországi kollektív farmon töltött hét után. Aztán hozzájutottak a földhöz, és azóta fejlesztik kertészeti tudásukat. Arra még nincs teljesen kialakult elképzelés, hogy hogyan osztják majd el a megtermelt javakat, de külföldi példák nyomán valószínűleg a befektetett munkát és az egyéni szükséget nézik majd. A terület végében tűzrakóhely van a közös kukoricasütéshez, a hosszú kőfalra pedig filmvetítést vizionálnak.

Azonkívül, hogy a közösségi kert révén az is saját zöldséget termeszthet, akinek nincs saját földje, barátokat szerezhet, és együtt gondolkozhat az őt érdeklő dolgokról másokkal. A csapat fontos üzenete, hogy szeretnék megteremteni az élelmiszerek fölötti önrendelkezési jogot. Az elképzelések szerint állatokat is tartanának; bár sokan közülük vegánok (nem fogyasztanak semmilyen állati fehérjét), de az állatok tartása egy újabb lépés lehet arra, hogy ne függjenek másoktól.

A XII. kerület egyik utcájában hasonlót valósítottak meg egy bérház lakói. Nekik nem voltak jelszavaik, nem tömörültek csoportba. Viszont volt egy régi játszóterük, amit a hetvenes évek óta nem használtak a gyerekek. Az udvar világos volt, a terület 40 négyszögöl. Felosztották azok között, akik erőt éreztek magukban, hogy kiskertet hozzanak létre a város közepén - és belevágtak.

Van, aki fűszernövényt ültetett, más a gyümölcsöket részesítette előnyben, de a fügefára mindenki büszke. A kertet nem csak az idősek gondozzák, a fiatalok is helyet és teret követeltek maguknak. A kert teljesen bio, a kártevők ellen ősi módszerekkel védekeznek. Van, aki csak fokhagymát ültetett, ennyi fér bele az idejébe, és nem bízik a nagyáruházakban megtalálható kínaiban. A kert összehozta a ház lakóit, jobban, mint bármiféle szervezett összejövetel.

A Community Gardens (közösségi kertek) régóta meglévő dolog, de a gazdasági válság hatására sokan újra felfedezték maguknak. Az USA-ban és Kanadában tizennyolcezer kertet tartanak számon. A földművelés közösségi előzményei az 1800-as évekre nyúlnak vissza: amikor a munkanélküliség az egekbe szökött, a szegény embereknek parcellákat adtak, hogy megműveljék azokat.

Az I.világháború alatt az amerikai kormány embereket toborzott, hogy a „szabadság kertjeit" közösen műveljék meg, így biztosítva élelmiszert maguknak. A nagy világválság után az embereknek szükségük volt valamire, ami kirántja őket a depresszióból. Ennek egyik vadhajtása lett a közösségi földművelés. A II. világháború alatt 20 millió kert működött ilyen formában, és a megtermelt zöldség 44 százaléka ilyen telkekről került a piacra. A kertművelés azóta is virágzik, sőt átgyűrűzött az öreg kontinensre, hogy itt is hódító útjára induljon.

Nálunk még gyerekcipőben jár a szerveződés, elszigetelt törekvések vannak. A BÖSKE brigád például a VII. kerület szívébe álmodott kertet, egy üres telekre, melyre az önkormányzat is rábólintott. A projekt mégis áll, ugyanis a szomszédos házakban lakók egy része nem lelkesedik az ötletért.

Csatlakozna? Érdeklődik? Kattintson!