Szimpatika – Élsport? Sport. Közösség!

 Azóta a táncot már abbahagytam, de bringázom heti rendszerességgel, szeretek túrázni és úszni is. Ez utóbbit főleg természetes vízben, ami a Föld ezen pontján egy pöttyet behatárolja eme mozgásforma gyakorlását. Az éghajlatváltozásnak köszönhetően május végétől szeptember végéig élvezhető a Velencei-tó vize. Nem vagyok egy fakír alkat, tehát huszonegynéhány fokos víz alá nem merülök.

A gyermekeim szintén nagyon szeretnek sportolni, de szervezett keretek között nem mindegyik találta meg a számára kedves mozgásformát. Sajnos rengeteg sportágban tapasztalható, hogy kizárólag versenyszerűen lehet egyesületi szinten mozogni. Az egyik fiam évek óta szeretne kajakozni, de a heti öt edzést mi nem tudjuk vállalni. Bence elkezdett kendózni, ami szintén egy kiváló mozgásforma, de pár év után minden hétvégén versenyekre kellett vinni. Réka megtalálta magának a balettet, és hetente kétszer visszük egy nagyon helyes kis csoportba, ahol a két balettmester azt hangoztatja, hogy mindenki jöhet! Ez számunkra azért volt fontos, mert majdnem biztosan állíthatom, hogy a 9 éves lányom nem lesz balerina, de a mozgásán már most látszik, hogy több mint két éve heti rendszerességgel tanítják, erősíti a hátizmait, és ami nagyon fontos, foglalkozik a tartásával a hétköznapokon is.

Dávid egyik osztálytársától hallom, hogy vízilabdázik, ami megint egy szuper sport, de heti hatszor(!) jár edzésre a tizenkét éves gyerek. Tuti, hogy nem lesz vízipólós, de abban az egyesületben másképp nem lehet. Vagy heti hat edzés, vagy nem oda jár. Annyira szeretném, ha ezek a klubok, egyesületek indítanának hobbi szinten is csoportokat, nem szeretne mindenki profi focista lenni, de mozogni jó.

Fiatal koromban amatőr szinten táncoltam, igaz az ország egyik legrégebben működő együttesében, így már kamaszként nagyon színvonalas produkciókban vehettem részt. Visszagondolva azt mondhatom, hogy kezdetben nem a művészi érték fogott meg, hanem a társaság és természetesen a csajok. Mert egy kamasz ember életében a legfontosabb a motiváció. A tánc nálam persze aztán komolyabbá vált, hiszen a mestereimnek köszönhetően, meg sem álltam a Magyar Táncművészti Főiskola (ma már egyetem) táncpedagógus karáig. Így ami a hobbim volt, szakmámmá és egy ideig hivatásommá is vált. Persze a korosztályomból mindenki másfélét tanult, és mára mind sikeres családos emberek lettünk, emellett összetartó társasággá váltunk.

Egy jó egyesület értelme nem csupán a teljesítményben rejlik, hanem a közösségben. Persze a versenyeknek, fesztiváloknak megvan az értelme, mivel ilyenkor együtt fel kell készülni a megmérettetésre, és ezek a feszítettebb időszakok még jobban összekovácsolják az embereket. Szüleim elmesélése alapján számukra fontos volt az a tény is, hogy pontosan tudják, hogy jó helyen voltam, jó társaságban, egy értelmes mozgásformát művelve hetente háromszor.

Jó pár éve szeretek magányosan is sportolni. Ennek két alapvető oka van. Az egyik, hogy lehet egy kicsit meditálni, nem tudom felvenni a telefont és nem kell beszélgetni senkivel, egyszóval: kikapcsolok. A másik pedig, hogy nem szeretem, ha valaki látja és végighallgatja azt a kínszenvedést, fújtatást és káromkodást, amit egy emelkedő közben megélek például kerékpározás közben. A félreértések elkerülése végett: nem arra kell gondolni, hogy a részemről fanatikus sportteljesítményről lenne szó, csupán egy kis kerékpározásról heti rendszerességgel a Velencei-tó környéki dombokon. (Aki pedig egy kicsit is figyelt földrajzórán az tisztában van azzal, hogy ez nem az Alpok, de azért arrafelé is akadnak megeröltető emelkedők.) A teljes megszégyenülésem elkerülése érdekében a családos túrákra ezért általában lankásabb terepet választok, mivel már a tizenkét éves fiamnak is jobb a kondija, mint nekem; a nagyokról meg nem is beszélve. Azért rendesek velem. Amikor a tizenhat éves Bence elvisz futni, akkor mindig lassú tempót diktál, és ha olykor megállok és sétálni kezdek, akkor légzéstechnikai tanácsokkal lát el. Mondjuk ő jelen pillanatban 190 cm, 80 kg és színtiszta izom. Na jó, ez persze nem verseny! Boldog vagyok, ha van idő minimum egyszer a héten együtt megmozdulni, mert a családnak is jót tesz egy kis aktív együttlét.

A családi mozgás tényleg felemelő, de azért a legjobban azért drukkolok, hogy a gyerekeim egy jó társaságba tartozzanak az iskolán kívül is. Erre pedig nagyon jó kohézió lehet a közös sport, akár egyesületi keretek között. Legyen az kerékpározás, evezés, úszás, lovaglás vagy akármilyen labdajáték. Rendszeresen, de nem kötelező jelleggel és legfőképpen minden napos edzéssel.