Ennek iskolapéldáját még mindig Vince Gilligan Breaking Badjéhez köthetjük, ugyanakkor jókor fejeződött be például az Orange is the New Black vagy a Gotham is, és habár én még nem láttam az utosló felvonását, úgy hírlik, hogy a népszerű felnőtt animáció, a Bojack Horseman is méltón búcsúzott. Ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik a The Good Place, amelyet magyar nézőkként a Netflixen is követhettünk, újabban A jó hely cím alatt. 

Négy évadnyi, jó hangulatba és elsőosztályú komédiába bújtatott, újszerű bölcsességcsokor az emberiség által az univerzumban betöltött szerepről és arról, hogy egy sokszereplős, komplex tevékenységet összehangolni még a halálnál is nagyobb dilemma. A The Good Place története ugyanis ott kezdődik, ahol a legtöbb tragikus mű befejeződik: a világéletében lusta és önpusztító magatartással ténykedő Eleanor Shellstrop (Kristen Bell) meghal, és a túlvilág legújabb, kivételesen friss megvilágításában találja magát. Kedves, ősz hajú férfi fogadja, egy bizonyos Michael (Ted Danson), aki röviden felvilágosítja arról, hogy a földi lét után egy jó és egy rossz hely várja az emberi lelkeket, ám Eleanor megnyugodhat, ő a jó helyre került. Főhősnőnk meg van győződve arról, hogy összekeverik egy névrokonával, aki nála jóval tisztább és becsületesebb életutat tudhat maga mögött. Miközben Eleanor próbál észrevétlen maradni, hogy ezáltal megússza a rossz helyet, az ő és társai számára felépített paradicsom összeomlásnak indul. Vajon az ő jelenléte okozza mindezt? A kérdésre, és a belőle fakadó további tucatnyi rejtélyre a könyvmoly filózófuspalánta, Chidi (William Jackson Harper), a gazdag családból elhalálozó Tahani (Jameela Jamil) és egy különc szerzetes (Manny Jacinto) segítenek megtalálni a választ.

A teljes cikket megtaláljátok a Kultúrparton!