Cápák között
A Cápasuliban mindig sok az érdekesség, de különösen délután két órakor érdemes felkeresni. Ebben az időpontban ugyanis a gondozók be is mutatják a lakókat, sőt, heti öt napon (hétfő és csütörtök a kivétel) még le is merülnek az állatok közé könnyűbúvár felszerelésben. Természetesen nem kell aggódni a testi épségük miatt, ezek az állatok sokkal békésebbek, mint azt sokan gondolnák!
Az elmúlt bő egy évben a Cápasuli számos érdekességéről beszámoltak. Bemutatták például a medencék lakóit, köztük a feketefoltú szirtcápákat, a zebracápákat, a dajkacápák két faját, a fehérfoltú szirtcápákat és a szürke szirtcápákat, valamint a cápákkal együtt lakó rájákat, rajhalakat, illetve a külön medencében helyet kapott „cápaevő" óriás fűrészes sügért is. Sőt, a fentieken túl külön foglalkoztak a Cápasuli létesítésének szakmai hátterével, és azzal, hogy hogyan népesítették be a medencéket, illetve hogyan bővítették a nyitás után is a bemutatott állatok körét. Decemberben pedig, amikor a Cápasuli egy éves volt, egy kisfilmet is közzétettekk arról, hogyan dolgoznak együtt, milyen kapcsolat alakult ki a cápák és a gondozók között.
A Cápasuli, és az Állatkert többi, már meglévő, és jelenleg is készülő, a tengeri élővilágot megismertető bemutatóhelyére különösen fontos szerep hárul az elkövetkező évtizedben. Tudnivaló ugyanis, hogy az ENSZ Közgyűlése a 2021-től 2030-ig terjedő időszakot az óceánkutatás évtizedévé nyilvánította. Ehhez azonban szorosan kapcsolódik a világtengerekkel és a tengeri ökoszisztémákkal kapcsolatos ismeretek terjesztése is, amelyek az ezzel kapcsolatos globális, tehát az egész földgolyóra kiterjedő hatások miatt nemcsak a tengerparti, hanem a tengerrel nem rendelkező, kontinentális országokban is fontosak. Márpedig Magyarországon tengeri állatokkal legtöbben az Állatkertben találkoznak, így itt a legjobbak az ezzel kapcsolatos ismeretterjesztő, szemléletformáló munka lehetőségei is. Az ENSZ, illetve annak oktatási, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO berkeiben, illetve az óceánokkal kapcsolatos szaktudományok művelői körében ezzel kapcsolatban az „ocean literacy" a legfontosabb kifejezés, amely a világtengerekkel kapcsolatos általános műveltségre utal. Ennek előmozdítása tehát fontos cél, s a tengeri bemutatóhelyekkel kapcsolatos fejlesztési terveik is szorosan kapcsolódnak.
Forrás: Budapest Zoo
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!