Nemzetközi siker - díjat nyert a Kék könyv
A norfolki székhelyű patinás szervezet az elmúlt 20 évben a szakmában kiemelkedő alkotásokat díjazott. Nem egy közülük azóta nélkülözhetetlen klasszikussá vált.
A 2012-2018 között futó Kékvércse-védelmi LIFE program (az akció Facebook-oldala >>) munkatársainak tollából a projekt záró évében megszületett könyv a Kárpát-medence egyik legkülönlegesebb madarát, a kék vércsét és védelmét mutatja be. A faj 15 évnyi kutatásának és megőrzési munkálatainak 240 oldalas összefoglalója és ennek művészi kivitelezése elkápráztatta a szakmai közönséget.
A magyar kiadást a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete a „Szép magyar könyv” elnevezésű megmérettetés során a legszebb tudományos-ismeretterjesztő műnek választotta 2019-ben. A díj értékét növeli, hogy e biológiai témájú alkotás az első díjat egy művészeti albummal megosztva kapta:
„Ez a könyv példaértékű a tudományos eredmények közérthető módon történő összeállításában. Mély szakmai hitelességgel, ugyanakkor izgalmas olvasmányként mutatja be a kék vércsék, mint a természethez alkalmazkodás professzionális főszereplői élővilágát. A természetvédelmi szakemberek és a környezetünk iránt nyitott olvasók egy rendszerezett, jól áttekinthető kiadványt tarthatnak a kezükben, amely által a lehető legrövidebb idő alatt sajátíthatók el az értékes információk. A könyv tervezői kiváló arányérzékkel és tipográfiai kultúrával, ugyanakkor észrevétlenül szolgálták a szöveg- és képanyag együttélését, a tudományos eredmények áttekinthetőségét.
A könyv formátuma, a klasszikus tipográfia, a jól megválasztott anyagok és a visszafogott, de elegáns kivitel az összhang igazi telitalálata.”
A BTO/British Birds zsűrijének véleménye magyar fordításban:
„A könyv nagy hangsúlyt fektet a magas színvonalú képekre, a madarak minél teljesebb megjelenítése érdekében sokat dupla oldalra szerkesztve. Különösen emlékezetes az a fotó, amelyen egy hím kék vércse egy másik hímet próbál kirántani a költőládából. A szerkesztők térképeket és innovatív, színes infografikákat is használnak az információk átlátható bemutatására. Véleményem szerint ennek a könyvnek az a fő célja az, hogy segítsen ezt az ikonikus madárfajt másokkal is megismertetni, és így toborozzon híveket a faj megőrzéséhez. Úgy gondolom, hogy nagyon jól fogja szolgálni a célját.” Ian Carter
A könyv szerkesztői (Palatitz Péter, Solt Szabolcs és Fehérvári Péter) a siker titkát abban látják, hogy az Európai Unió finanszírozásával másfél évtizeden keresztül képesek voltak összetartani a természetvédők, kutatók, művészek és önkéntesek csapatát. Ezek az emberek természetvédelmi munkájukkal nemcsak megkétszerezték a hazánkban költő kék vércsék számát - ezzel megmentve a fajt -, de közben olyan alapanyaggal látták el a Kék könyvet, amiből nem volt nehéz dolgozni.
A könyv művészi megjelenéséért - az egyes fejezetek szerzői mellett - két nemzetközileg elismert művész, Máté Bence természetfotós és a grafikai tervezést végző Pálfi Szabolcs tette a legtöbbet.
A kék vércse védelmét hazánkban az MME koordinálja, a projektek résztvevői a hazai nemzeti park igazgatóságok és rajtuk keresztül az Agrárminisztérium.
A Kék könyv elérhető az MME boltban és a legnagyobb hazai könyvterjesztők áruházaiban is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!